Az érseki palota.

Teljes szövegű keresés

Az érseki palota.
Azon a helyén, a hol most az érseki rezidenczia áll, ott volt a középkorban az érseki várkastély is. A mostani rezidenczia udvarán és pinczéjében néhány év előtt fölfedezték szerpentinből rakott hatalmas alapfalait. Széchenyi Pál érsek (1696–1710.) azonban már ennek nyomát sem találta. Széchenyi a vár régi helyén kisebb érseki lakot emeltetett, melyet azonban a Rákóczi mozgalmak alatt fölgyujtottak. Utódja Csáky Imre (1710–32.) 1724–25-ben ismét helyreállíttatta, fallal és sánczárokkal vétette körül, főkapuja előtt fölhúzható híddal. Ennek a kastélynak a hű képe megmaradt Kalocsa 1772-ben készült térképén, azonban a Csáky-féle erődítésnek ezen a térképen már semmi nyoma. Valószinűleg szintén királyi rendeletre eltávolították. A Csáky-féle kastély 1776-ig állott, a mely évben Patasich Ádám érsek azt leromboltatta és helyébe a mostani nagyobbarányú rezidencziát építtette, melybe csak a Csáky-féle kastély nyugati végén állott, rendkívül erősen épített, négyszögű tornyát építették bele s ez alkotja a mostani rezidenczia frontjának nyugati végét. A mostani rezidenczia a székesegyházzal egyező stílusban épült, háromszárnyú kétemeletes épület. Művészi becsű a főkapu fölött levő s két emeletre terjedő díszterem, melynek remek műmárvány-burkolata és kaszettás plafonja érdemes a megtekintésre; négy freskója Maulpersch műve. Keleti szárnyában van a főszékesegyházi könyvtár, a melyre később visszatérünk. Ugyanebben a szárnyban vannak Patasich Ádám lakószobái. Ezekből a tükörteremnek, remek faburkolatával, menyezet-freskójával, Maulperschtől és márvány-kandallójával, melyet Mucius Scevola szobra díszít, van nagy műbecse. A tükörszobából ajtó nyílik az érsek házi kápolnájába, melynek oltárán remek ébenfakeretben, Michel Angelo rajza után, a XVII. században készült festmény van. A kép az Annuntiatiot ábrázolja s Mária Terézia ajándékozta Patasich Ádám érseknek a kápolna számára. Értékes az érseki lak képgyűjteménye, németalföldi és olasz mesterektől. Értékes mű még Szent István remek, nagyarányú, ezüst mellszobra, mely a párizsi világkiállításon is ki volt állítva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem