Lakosság.

Teljes szövegű keresés

Lakosság.
Kalocsa első lakosai a már említett szlávok voltak. A honfoglalás után 1529-ig magyarság lakta. Ezek azonban 1529-ben, midőn Kalocsa török kézre került, elszéledtek az országban s helyüket a török és szerb martalócz várőrség foglalta el. A törökök kivonulása után az 1686 körül bevándorolt katholikus bunyeváczok húzódtak föl Bajáról a szomszéd falvakba és Kalocsára, a kikhez csakhamar magyar családok is csatlakoztak. A kalocsai plebánia 1700–1703-ig terjedő anyakönyvei szerint ez időben a lakosság fele már magyar, másik fele bunyevácz. A város hivatalos nyelve már 1713-ban magyar. Egy 1772-ben készült összeírás szerint, 554 telkes jobbágy-családból már csak 31 volt bunyevácz, 523a többi színmagyar. A bunyeváczok kiköltöztek a szomszéd falvakba. Nádudvar és Hajós telepítésekor néhány német mesterember telepedett le Kalocsán, de ezek is csakhamar elmagyarosodtak. A néhány itt maradt bunyevácz család 1780-ig tartotta meg nyelvét, de Patasich Gábor érsek ezeket is rávette a magyar nyelv használatára. A város lakosainak száma 1700–1703-ig 5–600 körül volt. 1761-ben már 2401, 1772-ben 3555, 1782-ben 3700, 1816-ban 4392, 1829-ben 6043, a szállások elválása után ma 12,000. Kalocsa magyarságának viselete határozottan szláv. Átvették ezt a bunyeváczoktól s máig megtartották.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem