Természeti viszonyok.

Teljes szövegű keresés

Természeti viszonyok.
A történelem előtti időben a Duna medre attól a helytől, melyen ma Kalocsa áll, jóval beljebb volt, éjszak felé. Akkori folyását a Fülöpszállás alatti Turján s a Kalocsa vidékét jellemző Őrjeg, valamint a Nemesnádudvar alatt elhúzódó régi Dunameder még ma is mutatja. A rómaiak idejében azonban a Kalocsa fölött és alatt volt római táborhelyek tanúsága szerint a Duna már mai medrében folyt. Kalocsa alapítása már ebbe az időszakba esik. Az a szláv nép alapította, a mely a Kr. u. V–VI. században e vidéket lakta s melyet a honfoglaláskor a magyarok még itt találtak. Erre mutat Kalocsa szláv eredetű neve, a melynek a szláv Kaluzsni az alapja s ingoványos vidéket, sárközt jelent. A rómaiaknak Imsósnál és Harasztinál volt telepük. Kalocsa helyén nem, erről a régi földrajz sem tud. A Sárköz elnevezésével már XI. századi oklevelekben találkozunk. Kalocsa az Őrjeg, a Miske alatt elhúzódó Sárvíz és Vajastól alkotott Sárközben fekszik. Már alapításakor délről a Csillás-Pále, Foktőnél a Dunából kiszakadó Vajas, éjszakról pedig a Kígyós egy ága vette körül s e vizek és mocsarak a helynek vizivár-jelleget adtak. A Vajas és a többi ér azonban már a XVII. században kezdett kiszáradni s ma már száraz medrek, csak mélyedéseikben gyűl össze tavaszszal a hóvíz. Kalocsa ilyetén fekvése miatt évszázadokon át a Duna áradásainak volt kitéve. Már az 1527. évből van biztos adatunk Kalocsát károsító árvízről, s ezek majdnem évről-évre ismétlődtek. A bajon némikép segített a Duna kanyarulatainak átmetszése Imsósnál és Bogyiszlónál, a mitől a Duna vize könnyebb lefolyást nyert. A város körül kiépített erős töltések, újabban pedig a sárközi ármentesítő társulat az árvíz veszedelmét megszüntették.
Kalocsa nagyközség és érseki székváros a 18° 58' 35" földrajzi hosszúság és 46° 31' 41" földrajzi szélesség alatt, 96.63 méter magasan fekszik a tenger színe fölött. Meteorologiai viszonyai közepesek. Átlagos insolatioja (napsütés) 2043 óra egy évben, azaz a lehetségesnek 50.1 százaléka. Évi átlagos csapadék mennyisége 619 mm. Uralkodó szelei a déli és éjszaki szél. (P. Fényi közlése.) Talaja még 180 m mélységben is kavicsos homok. E fölött agyagréteg terül el. Itt-ott felső rétege fekete vagy futóhomok és áradásos iszap.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem