A szatmári béke után.

Teljes szövegű keresés

A szatmári béke után.
A szatmári békekötés után a város megszabadult a rácz veszedelemtől, de az 1717-ben kitört török háborúk ismét súlyos terheket róttak a lakosságra. 1717-ben herczeg Savoyai Eugén, a városnak oltalomlevelet állított ki, melynek értelmében a város a Belgrád felé vonuló katonaságnak semmiféle előfogatot sem tartozik kiállítani. Mind e mellett, mikor a katonaság átvonult, 297 frt 66 denár értékü húst és bort csikart ki a lakosoktól és a podgyász-szállításra 500 előfogatot követelt Izsákig, Dömsödig, Fülöpszállásig, Kecskemétig és Szegedig. 1718-ban az új oltalomlevél ellenére ismét előfogatokat tartozott a város kiállítani.
A szatmári békekötés után a város jelentékeny fejlődésnek indult. 1715-ben készült el a református iskola, 1721-ben báró Kyau Kristóf, a német lovagrend jászkun birtokainak jószágigazgatója, Halason három országos vásár tartására eszközölt ki engedélyt Károly királytól. 1723-ban veszik kezdetüket, a város jegyzőkönyvei, melyekhez a bevezetést Váczi Halász István főjegyző írta, a ki 1695-től kezdve állott a város szolgálatában. Mivel a német lovagrend az 1715: XXXIV. t.-cz. értelmében az 1702-ben kötött vételi szerződésről lemondott, Pálffy Miklós nádor közbenjárására a lovagrendnek a pesti rokkantak házának alapítványából az 500,000 forint vételárt visszafizették. Igy 1731-ben a Jászkunkerület a pesti rokkantak házának zálogbirtokába került.

Kiskunhalas. – A városháza.
Az 1735. évi hadjárat alatt Halas városa a Futaknál táborozó császári sereg számára 6 ökröt és 5 szekeret állított ki, ugyanez évben pedig Békés és Arad vármegyékben 411kitört pórlázadás leverésére 42 lovas katonát adott. 1739-ben a városban ismét pestisragály pusztított, melynek április 30-tól szeptember 13-ig 913-an estek áldozatul.
Mária Terézia ingadozó trónjának megvédésében Halas városa is kivette részét. 1741-ben a város 28 lovas és 21 gyalogos katonát állított ki, azonkívül még 9 lovast is adott s ezeknek három havi eltartását is fizette.
1744-ben Nissai Mustafa janicsár basát, a ki egy társával és kocsisával a váczi vásárról Belgrád felé utazott, Kiskőrös és Halas között a pusztaságban négy lovas szegény legény megtámadta, társát és kocsisát megölte s tőle minden pénzét elrabolta. Miután a gyilkosokat nem tudták kézrekeríteni, a Grassalkovich Antal elnöklete alatt álló bizottság arra kötelezte a várost, hogy a basának kártérítést fizessen. Halas a basától követelt kártérítés felét, 1317 forint 30 krajczárt le is fizette.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem