Kínvallatások.
Kínvallatások.
A panaszolt visszaéléseknek főoka a kor különös jogfelfogása, melynek jellemzésére mi sem alkalmasabb, mint az az eset, mikor Vuchetich 1819-ben kikelvén a kínvallatás ellen: Szlemenich pesti jogtanár, utóbb a magyar tudós társaság által kiadott tanulmányában azt írja, hogy „mi sem tilalmazhatja, hogy a vallató bíró a vallani nem akaró rabnak makacsságát sanyarúbb tömlöczvel, vagy mértékletes veréssel meg ne zabolázza.” Az ily vallatást nevezték ebben a körben „benevolum examen”-nek. Az oly könyvről pedig, a milyen – az előadottak szerint – Szlemeniché volt, Fabriczy Samu azt írja az 1837-iki Figyelmezőben, hogy az azt végtől-végig átható humanitás szelleme a legjelesebb munkák sorába helyezi. A visszaélések száma aránylag csekély. Az 1791-iki törvény értelmével még a köztisztviselők sincsenek tisztában. A Csepcsányi-féle kínvallatás miatt kérdőre vont táblabíró pl. 31 évvel az 1791-iki törvény életbelépte után (alkalmasint fölös óvatosságból) nem ismeri ugyan el, hogy a vádlottat arczul ütötte, „jóllehet”, úgymond „a Praxis Criminalis II. R. 8. ágazatja szerint a vádlottat tortura által kényszeríthettem volna az ellopott tulajdon hová lett elrejtésének a kivallására.” Ugyanígy a 2273/1795. sz. ügyben, hol a lólopással gyanusított a további veréstől való félelmében önkezűleg vetett véget életének. A panaszlott azzal védekezik, hogy 16 korbács a hazugság megengedett büntetése. A panasz rendszerint csak pofozás és botozás megtorlására irányul (4413/1790. Csepcsányi). Így a 4283/1809. sz. Telsoffer S. ügyben az a panasz, hogy egy álló hónapon át nap-nap után pofozták. Ilyenkor a vizsgálat, melyet kis- vagy közgyűlésileg kell elrendelni, nemleges eredményre vezet. Így (4378/1842. sz.) Kiss János ügyében is, hol a rendőrlegények maguk sem tudtak az esetről. – Bis repetita placent!
Gúzsbakötést csak elvétve panaszolnak. Kínvallatás egyébként a vizsgálatot sok esetben megelőzött községelüljárósági nyomozás során sem ritka. Itt-ott természetesen nagyobbszabású visszaélések is fordultak elő; így egy 1825-iki percsomó szerint a tűzhalmi pusztán megejtett zsiványüldözéskor. Szalay alszolgabíró ugyanis Földváry Gábor szolgabírót arról értesítette, hogy a tűzhalmi csárdában birkafüleket talált, melyeket jelentéséhez csatolt. (E birka-fülek még ma is ott vannak félig rothadt állapotban.) Földváry itt „botoztatással, valamint 311pofozással” veszi ki a benevolumot. A botozást a megyei katona, a pofozást, hajtépdesést, földreteperést a szolgabíró maga eszközli, még pedig – nyilván a nagyobb hatás kedvéért – a vizsgálatra itélt fiainak jelenlétében. Három heti sanyargatás után a gyanusított magára vállalja a bűnt. Később József nádor parancsára vizsgálatot tartanak a kínvallatók ellen, a kik a Praxis Criminalisra való hivatkozással „négy jogszerűleg kirótt pálczaütés”-t ösmernek be. A törvényszéknek a föntiek szerint kínvallatott Szedlák elleni lopási ügyében hozott itélete a kínvallatás útján kicsikart beismerést elfogadja, illetve nem tekinti semmisnek.
