A peredi csata.
A peredi csata.
A következő napok a seregek elhelyezésében multak el. A kiadott rendeletek szerint a magyar második hadtest 20-án hajnalban a Kis-Dunán, Aszódnál vert hídon átkelve, ott megvárta a Negyednél a Vágon átkelt harmadik hadtest beérkeztét. Az első hadtest föladata volt Semptét bevenni, itt a Vágon keresztülmenve, Galántánál összeköttetésbe lépni a második hadtesttel. A komáromi várőrséget alkotó nyolczadik hadtest egy része pedig az aszódi hídat fedezte. Görgey Királyrévig lovagolván, ott a nyolczadik hadtestnek csak egy kis osztályát találta, mert a parancsnok, Asbóth tábornok, a helyzetet alkalmasnak vélte a támadásra és az ellenséget tényleg Pered és Alsó-Szeli közé visszaszorította. De az osztrákok segítséget nyervén, Peredet ismét elfoglalták. Asbóth átlátva, hogy Pered község a helyzet kulcsa, itt véres utczai harczot folytatott, változó szerencsével, míg végre déli egy óra tájban csapatainak élére állva, borzasztó utczai harcz után, melyben minden egyes házat külön kellett elfoglalni, az ellenséget Peredből kiűzte. Az ellenség eleinte tűrhető rendben vonult vissza, de utóbb, a Würtemberg-huszárok erélyes támadásával, a visszavonulás vad futássá vált s a szaladók csak Vizkelet és Taksony vidékén állottak meg. Nem volt ily szerencsés az aszódi híd körül való harcz, hol az ellenség tűzéhez még kevéssé szokott Károlyi-huszárok az ellenség rohamait nem tudták kiállani s ismételve megfutottak, futásukkal a többi csapatot is zavarba hozva. Az állásokat azonban a magyar sereg mégis megtartotta. Ezen a napon értesült Görgey arról, hogy az ellenség egy 13.000 emberből álló és 48 ágyúval rendelkező orosz hadosztálylyal erősödött, mi által ereje 30.000-re emelkedett, a minek ellenében ő alig tudott 18.000-nél többet felhasználni, mert hiszen az első hadtestre, melyet Nagy Sándornak nem sikerült a Vágon keresztülvezetni, nem számíthatott. A czélszerűség tehtá azt kívánta volna, hogy 21-én ütközet nélkül vonuljon vissza, annál inkább, mert hadállása mögött ott volt az érsekújvári Dunaág és a Vág vize, a mi esetleg vereség esetében a sereg visszavonulását megneheítette. Seregét úgy állította föl, hogy a harmadik hadtest Peredtől a Vágig a jobb szárnyat, a második hadtest Peredtől a Dudvágig a bal szárnyat alkossa és ennek egy dandára a visszavonulási vonal biztosítása végett Királyrévet minden áron megtartani igyekezzék; Nagy Sándorhoz pedig parancsot küldött, hogy a Vágon való átmenelt teljes erővel megkísérelje és ha a terv sikerül, az ellenséget oldalba támadja. Az ellenség, meggyőződve arról, hogy előtte sokkal gyöngébb csapatok állanak, mint a milyenekkel ő rendelkezik, már a jan. 20-ika és 21-ike között való éjjelen csatarendbe állította csapatait s hajnalban támadott. A harcz a magyarságtól előtte való napon elfoglalt Alsó- és Felső-Szeli között kezdődött, honnan a magyarok rövid csatározás után Királyrévre vonultak vissza, a Deákinál fölállított előcsapatok pedig Peredre. Ezután ágyúharcz fejlődött ki, a mely délelőtt 10 óráig tartott. A derék harmadik hadtest, mely a hadjárat alatt már annyi babért aratott, az ellenség bal szárnyát visszaszorította, 657ellenben a magyarság bal szárnyát alkotó második hadtest visszavonult, mi által a magyar sereg annak a veszélynek volt kitéve, hogy arczéle, mely eddig a Vágtól a Dudvágig terledt, megváltozik és az egész sereg a Vág vize elég kerül, a mit minden áron meg kellett akadályozni. Görgey ezt a veszélyt látva, lovasrohamra akarta vezényelni a balszárnyat, midőn arról értesült, hogy Királyrév, mely az Aszód felé való visszavonulásnak volt kulcsa, elesett, ő tehát egyébb intézkedésekkel elfoglalva, Kászonyi ezredesre bízta a roham vezetését. Ez a 12 huszárszázad élére állva, megbízatását a legnagyobb bravúrral végrehajtotta, az ellenséget visszaverte, de egyszerre oldalról, elrejtett ütegből pusztító kartácstűz érte, a mi a huszárokat zavarba ejtette, mire az ellenséges lovasság űzőbe vette őket. Szerencséjükre a Perednél levő kis erdőben elhelyezett hatvanadik honvédzászlóalj oldalába tüzelt az üldöző osztrák lovasoknak, mire ezek vad futással menekültek. De az ellenség túlnyomó erejének a magyar csapatok ellentállni annál kevésbbé tudtak, mert a vezetőknek mindig a visszavonulási út fenntartására kellett a főgondot fordítani, Nagy Sándor a Vágon nem volt képes áttörni s egyesülni és így, bár a nap folyamán különösen a lovasság s a harmadik hadtest néhány bámulatosan hősies rohamot intézett s halálmegvetéssel harczolt, midez nem használt semmit. A véres harczokra vonatkozólag álljon itt Klapkának az a megjegyzése, hogy a Királyréven átvonuló csapatainak iszonyú látvány jutott osztályrészül, a mennyiben „az önfeláldozás, a halálmegvetés, a melyet a napi harczban elfáradt és kiéhezett honvédeink ezen falu ostrománál tanusítottak, e hősiességekben különben is gazdag hadjárat későbbi harczaiban majdnem példa nélkül maradt s látnunk kellett elesett bajtársainknak az utczákon és udvarokban halmokba feküdt honvédek s velük az osztrákok holttestét.” Délután négy órakor Görgey a visszavonulásra parancsot adott, a mi véres harczok után sikerült is. A harmadik hadtest e napon 524 embert, a második 2100 embert, a nyolczadik hadtest 310 embert veszített és körülbelül itt enyészett el a remény arra, hogy a véres küzdelmet végső siker koronázza. A pozsonyvármegyei honvédegyesület 1869-ben szobrot állított Pereden az elesett bajtársak emlékének.
Gróf Apponyi Albert.
Ezután még néha-néha kicsapott a komáromi várőrség és Pozsony vármegye területére űzte az ellenséget. A szolgabiró jelentése szerint jún. 18-án 580 főből álló Hurbán-féle csapat garázdálkodott Somfa vidékén. A központi választmány hűségesen szállította a kiélt népségnek még megmaradt zsírját az ellenség táborába s azután halotti csönd lett.
