A közteherviselés elve.
A közteherviselés elve.
1833 aug. 11-én tárgyalták a Budapesten alkotandó lánczhíd megépítése tárgyában kirendelt bizottság jelentését. Köztudomású, hogy a lánczhíd építésével Széhenyi István grófnak az a terve is volt, hogy a nemesség a vámmal megadóztassék és ezzel a közteherviselésnek behozatalára az első lépés megtörténjék. A vármegye küldöttsége ennél a kérdésnél abból a szempontból indult ki, hogy „hazánkban a kereskedés a leggyarlóbb állapotban van s addig, a míg ezen a bajon segítve nem lesz, annál inkább fölösleges ilyen költséges vállalatba belekezdeni, mert a tervezett híd jóformán csak a Pest és Buda közt való kereskedelmet fogja előmozdítani, ennek a czélnak pedig a fönnálló hajóhíd is megfelel. Igaz ugyan, hogy jégzajlás idejében ezt a hidat kiszedik, de ekkortájban az utak olyan gyalázatos karban vannak, hogy a közlekedés teljesen megakad. Ily czélnak a fönnálló szabadságok és kiváltságok sikerét ideiglenesen is fölfüggeszteni annál kevésbbé volna tanácsos, hogy a hasonlatosságból vonandó következtetésnél fogva más ilyetén esetekben is a sarkalatos szabadságok korlátozása kívántatnék”; ezt a küldöttségi jelentést a vármegye rendei magukévá tették. Ilyen irányú határozat a vármegye jegyzőkönyveiben nem található több és hogy ez a határozat sem fejezte ki a vármegye közvéleményét, az kitünik az 1835 decz. 14-én hozott határozatból, melylyel a követek jelentésének elintézéséül tudomásul vétetett az, hogy az országos rendek a lánczhíd megépítését elhatározták; de kitünik ez abból is, hogy a megye rendei már előzőleg és később is sok olyan költség viselését elvállalták, a melyeknek fedezésére kötelezhetők nem voltak.
Így, midőn 1822 júl. 1-én jelentés érekezett be arról, hogy Nagyszombat vidékén ragadós betegségek fordulnak elő, küldöttség rendeltetett ki a baj megszüntetése czéljából s már 1824 márcz. 8-án határozott a vármegye az iránt, hogy Nagyszombatban kórházat állít fel, még pedig az adózó nép megterheltetése nélkül. 1824 okt. 4-én, a király nevenapján volt Nagyszombatban a kórháznak díszgyűléssel egybekötött alapkő-letétele. 1825 júl. 11-én jelentés érkezett be arról, hogy a kórház fölépült és rendeltetésének átadatott. Ez a 648siker jóformán kizárólag a fiatal alispánnak, Beleházi Bartal Györgynek* volt az érdeme, a ki az ügyet melegen felkarolta s a megpendített eszmét elég gyorsan meg is valósította annélkül, hogy az üdvös intézmény megalkotásában az adózó nép megterheltetett volna, a mennyiben a kórház építési költsége –– 36,367 frt 17 kr – és még nehány ezer forint, önkéntes adakozásból gyűlt össze. A kórház máig is fennáll és a megye rendei lassanként a kor haladó igényeinek megfelelően fejlesztették.
Beleházi Bartal György 1809-től kezdve 1849-ig a közpályán működött. Életrajzi adatait más helyen közöljük. Fiai közül György, volt kereskedelmi miniszter, a vármegye életében nem szerepelt, de annál inkább összeforrt a vármegyével másik fia, János, a ki szolgabíró, követ, később képviselő és a vármegye bizottságának tevékeny tagja volt. Jánosnak fiai közül Kálmán és Ferencz most is tevékeny részt vesznek a közéletben, valamint Pálnak fia, Aurél, aki 1856-ban született Pozsonyban, a hol tanulmányait is végezte. 1875–1880-ig Pozsony vármegye tiszteletbeli, majd rendes jegyzője volt. A vármegyének egyik vezérfia s mint ilyen évek óta a közigazg. bizottság tagja volt; a gazdasági egyesületnek most is másodelnöke. 1901-ben szabadelvü párti programmal a dunaszerdahelyi kerület képviselőnek választotta őt. 1903 deczemberében Pozsony vármegye és város főipsánjává neveztetvén ki, hivatalába 1903 decz. 21-én iktatták be. Az új főispánt mind a két törvényhatóság közönsége rokonszenvesen fogadta.
