Geszt.

Teljes szövegű keresés

Geszt.
Geszt, tót kisközség a Vágvölgyben, 76 házzal és 453 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a pozsonyi vár tartozéka volt. 1231-ben Sebös comes az ura. 1282-ben egy Majtényra vonatkozó határjáró levélben Terra Hezt néven van említve. 1304-ben Péter fia Keresztély és testvére, János eladják Kenéz comesnek, ki a kihalt Geszti család egyik őse volt. 1352-ben a birtok a kir. fiskus kezére került, s a király Bessenyő Jánosnak és testvérének adományozta. Az 1553-iki portális összeírásban már a nagyszombati Klarissza-apáczák 68a birtokosai, kiknek itt 4 portájuk volt. Midőn II. József császár alatt e rend megszünt, a falu a vallásalapé lett, melytől az Esterházy grófi család vette meg és ma is Esterházy Károly gróf birtokos itt. A község hajdan magyar volt, de idővel eltótosodott. A Rákóczy-féle mozgalmak alatt teljesen elhamvadt. A katholikus templom 1760-ban épült; toronynyal csak 1877-ben látták el. Az egyház birtokában még a Klarissza-apáczáktól származó érdekes ezüst kehely van. A község postája Ábrahám, távírója és vasúti állomása pedig Diószeg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem