Kismagyar.

Teljes szövegű keresés

Kismagyar.
Kismagyar, kisközség a Felső-Csallóközben, 78 házzal és 512, róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község nevét az idők folyamán többféle változatban említik. Legrégibb neve, 1298-ban Marchamagyar, 1482-ben Felsewmagyar, 1678-ban már Magyarka és Kismagyar. III. Endre király 1298-ban a birtok harmadát Somorja városának adományozza. 1313-ban Henzlinus pozsonyi várjobbágy a maga birtokrészét az esztergomi érseknek adja, a ki viszont Kurchmann István pozsonyi polgárt iktatja e birtokba. 1416-ban már Kismagyari László nemes is szerepel itt, de egy évvel később az Olgyai család is birtokosai között foglal helyet. 1471-ben Mátyás király Borsai Péter itteni birtokát elveszi és Vizközi Tamásnak és Pálnak s Hegyi Istvánnak adományozza, mert Borsai Péter Doborgazi Wolth Imrét rabló módjára megtámadta és megölte. 1482-ben felsőmagyari Bély Mihályné és gyermekei, további Vizközi vagyis Borsa Tamás és Pál, pénteksúri Szüllő Miklós fia András, velki Balogh Péter fiai Ferencz és András az itt levő birtokrészekre nézve egyezségre lépnek. 1521-ben Földes János is részbirtokos itt. 1540-ben, a Csorba család magszakadásával az Illésházyak és a Saághiak lesznek újabb birtokosai. 1678-ban Kéméndi Ferencz itteni birtokrészét Orbán Pál ítélőmesternek és nejének, Alvinczy Évának elzálogosítja. Később a Gaál és a Várady családot is uralja, majd a Zichy, Esterházy, Baltazzi és a Batthyány családot is, mely utóbbinak a révén a birtok női ágon gróf Pálffy Béláné tulajdonába került, ki itt ma is birtokos, és a kinek itt díszes, nagy kastélya van. E kastély régi alkatrésze hajdan állítólag a Klarissza-apáczák kolostora volt. Meglehet, hogy ez az a kastély, melyet Bél Mátyás Zsigmond király hajdani nyaralójának tart, melyből azután a Klarisszák nyaralója lett. A régi kastélyt a jelenlegi tulajdonos alakíttatta át és nagyobbíttatta meg 1899-ben 81és 1900-ban. A XVIII. század végén Felső-, Alsó- és Nagymagyar községek szerepelnek, de Klein-Magerdorf német neve is használatos volt. A községnek nincs temploma. Ide tartozik Kismérges erdészlak. Postája Nagymagyar; távíróhivatala és vasúti állomása Szempcz és Somorja-Uszor.

Kismagyar. – Pálffy Béla gróf kastélya.
Saját felvételünk

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem