Madarász.

Teljes szövegű keresés

Madarász.
Madarász, magyar kisközség a Csallóközben, mindössze 10 házzal és 64 róm. kath. vallású lakossal. E községről 1333-ban találjuk az első írott nyomokat, a mikor Hodi Jak és fiai e birtokuk felét Hodi Ferencznek elzálogosítják. Ez időben Madaras néven említik. 1439-ben királyi birtok és ekkor Albert király zálogba adja a két Hunyadi Oláh Jánosnak. 1495-ben II. Ulászló részben csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközi Andrásnak adományozza. Ebben az oklevélben Madaraz néven szerepel. 1506-ben Verbőczi István is részbirtokos itt. Idő folytán Nagyszombat város birtokába jut, melynek itt az 1553. évi összeírás szerint 10 portája adózik. Végűl az éberhardi uradalomnak lett a része. Hajdan német község volt, mely azonban megmagyarosodott. Temploma nincs. Postája és távírója Féll, vasúti állomása Misérd.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem