Nagysenkvicz.

Teljes szövegű keresés

Nagysenkvicz.
Nagysenkvicz, a Kis-Kárpátok alatt fekszik, 143 házzal és 1109 róm. kath. vallású, tótajkú lakossal. Körjegyzőségi székhely. Hajdan úgy mint Kissenkvicznek, ennek is Sánok volt a neve és Pozsony vár tartozéka volt. Sorsa összefügg Kissenkviczével. Lakosai a XVI. században kipusztultak és Beniczius Miklós 1550-ben horvátokat telepített ide, kik azonban eltótosodtak. Ma is nagyon sok horvát hangzású személynevet találunk itt. Egyik leírója megjegyzi, hogy hajdan a Zrinyiek voltak a földesurai és ennek emlékét az Zrinska Gora nevű hegy tartja fenn. Mi azonban úgy tudjuk, hogy ez tévedés, mert a nevezett hegy tulajdonképen csak egy nagyobb befásított domb, melyen a mult század elején egy Zrinyi nevű birtokos lakott és ő róla nevezték el ezt a dombot Zrinyi-hegynek. 1647-ben már a Pálffyak az urai és most is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A községben van Gross Samunak szeszgyára és Mahota Józsefnek téglagyára, mely utóbbinak területén gyakran bukkannak őskori leletekre. Temploma ősrégi, de a község pusztulásával az is rombadőlt. Az 1756-iki canonica visitatio szerint a Kostaniczáról idetelepített horvátok a rombadőlt templomot felépítették és várszerűen, lőrésekkel ellátott erős kőfallal vették körül, mely maig is fennáll. A templom tornyát a kereszten kívül félhold is díszíti, mely még a török időkből származik. Az egyház birtokában aranyozott ezüst-monstranczia van 1766-ból, továbbá két régi aranyozott ezüst-kehely, melyek közül az egyik zománczmű és drágakövekkel van díszítve. A község nagyobb része 1879-ben leégett. Nagysenkviczről származik a Kovachich 97család; itt született Kovachich Márton György történetbúvár és törvénytudós, ki senkviczi előnévvel 1799-ben nemességet nyert. Ide tartoznak Csősztelek major, Sárfő erdőőrlak és egy névtelen erdőőrlak. Van saját postája. Távírója Modor, vasúti állomása Modorsenkvicz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem