Nahács.

Teljes szövegű keresés

Nahács.
Nahács, tót kisközség a Vág völgyében. Házainak száma 91, lakosaié pedig 487. Vallásuk róm. katholikus. A községnek Dejtén van a postahivatala, a távírója pedig Szomolányban, vasúti állomása meg Nádason. Hajdan hol a jókői, hol pedig a szomolányi vár birtokai közé tartozott és e birtokok sorsában osztozott. 1644-ben az Erdődyek a zágrábi káptalannak zálogosítják el, 1647-ben Erdődy Gábor az ura, kinek özvegye: Amade Judith a trencséni jezsuitáknak adja zálogba. A XVII. század közepe táján horvátokat telepítettek ide. Végre a Pálffyak tulajdonába jutott és most Pálffy József grófnak van itt nagyobb birtoka. Katholikus temploma a falu nyugati részén, fensíkon fekszik. Régiségét gótikus részletei bizonyítják, különösen a szentségházat díszítő kőkereszt, mely az 1596. évszámot viseli. Határában Szent-Katalin templomának és zárdájának romjai láthatók. A zárdát és valószínűleg a templomot is Erdődy Kristóf gróf 1618-ban építtette, de fia, illetőleg fiának neje később megnagyobbíttatta. Az 1756-iki canocia visitatió szerint e templom „nagyszerű és díszes épület” volt. 1645-ben Rákóczy György hadai, 1663-ban pedig a törökök és a császári csapatok dúlták föl a zárdát. Mikor József császár alatt az itt volt szerzetesek a zárdát elhagyták, rokkant katonákat helyeztek el benne. Később ezeket is elvitték és az épületet egy őrre bízták, ki a sírboltot kifosztotta. Azóta az épület lakatlan maradt és lassanként elpusztult. A községhez tartozik Czerova major.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem