Házasság.
Házasság.
A legfontosabb a „középső szükség”, a házasság, a melyet mindenkor nagy czeremóniával és ünnepséggel tartanak meg. A házasság főszereplői az érdekelt vőlegényen és menyasszonyon kívül a vőfélyek, a kiknek ily alkalmakkor nagyon fontos szerep jut. Az első az esküvőre hivogató. Ezt többnyire prózában, de néha, ritkábban, verses alakban, rendszerint a lakodalom előtt való vasárnapon szoktak elmondani. Szövegét majd mindenütt az u. n. „Vőfélykönyv”-ből veszik.
Szőlősi népviselet.
Saját felvételünk
Az esküvő és a lakodalom a következőképpen szokott lefolyni. Először a lakodalmas nép a vőlegény házához megy és a vőlegényt muzsikaszó mellett kíséri a menyasszony házához. Ott a vőlegény násznagya kikéri a menyasszonyt a szüleitől vagy esetleg a gyámjától, a mire a menyasszony násznagya felel. Erre a menyasszony bokrétát nyújt a násznagyoknak. A vőlegény a násznagyok, a menyasszony pedig a koszorús-leányok kíséretében, muzsikaszó és pisztolydurrogatás közt mennek esküvőre és onnan a lakodalmas házhoz. A lakomán az asztalfőn ül a menyasszony, mellette két oldalt a koszorús-leányok és azután a násznagyok, a kikre a menyasszony őrizete van bízva. Minden tál étel fölött a vőfély víg mondókákat mond, a lakoma vége felé a szakácsné ú. n. kásapénzt szed, a muzsikusok pedig tányéroznak. Ha ez megtörtént, a vőfély a menyasszonyt tánczra akarja vinni, de azt még nem adják ki, hanem előbb a koszorús-leányokat és csak ha ezek kifogytak, a menyasszonyt. A vőlegény a lakoma alatt nem ül az asztalnál, hanem másutt. Éfélkor leveszik a menyasszony fejéről a menyasszonyi koszorút és fölteszik helyette a fejkötőt. Mikor ez megtörtént, a vőfély behívja a vőlegényt és egy mondóka elmondása mellett átadja neki a fiatal asszonyt, mire a menyasszonyi táncz veszi kezdetét. A menyasszony minden vendéggel tánczolni tartozik, ezek azonban a menyasszonyi tánczért pólya-kötőre való pénzt tartoznak neki adni. Ezután a násznagyok és a vőfélyek lemondanak addig viselt tisztjükről és a mulatság tovább folyik. A vacsora ilyen alkalmakkor, különösen a módosabbaknál, nagyon bőséges és gazdag. Van tyúkleves, marhahús paradicsommal, káposzta disznóhússal, sült húsok, fonott lepény, kalácsok, czukorsütemény, sőt már a torta is kezd tért hódítani. Az ital bor, néha sör is. Sok helyen a tea és a fekete kávé is járja.
Nagymácsédon ilyen verses leánykérő van:
236„Messze földrűl gyüttünk Isten igazába, – Hogy kicsinyt pihenjük begyüttünk e házba. – Hogyha béfogadnak megköszönjük szípen – S ha elutasítanak, nagy lesz ránk a szígyen.”
Erre a vendégeket üléssel kínálják.
„Az Isten áldása szájjon mindnyájunkra, – Egísz íletünkre s vígre halálunkra. – Csihar János uram, kedves hitöstársa, – Önökhöz van már most mindnyájunk szólása.”
Erre biztatják, hogy hát csak tessék beszélni.
„A zúristen rendűte a szent házasságot, – Midőn teremtette az keret világot; – Mikoron Ádámot méjjen elaatatta, – Ódala csontjábul az asszonyt alkotta. – Meg is áldá üket, hogy szaporodnának, – E tágas világnak lakókat adnának. – Megváltó Istenünk is szinte ezt tette, – A szent házasságot szentsígnek rendűte. – A mi falunkban is így szokás eejárni, – Mert vagyunk minnyájan az ű tanítványi. – E szent rendölísnek tennínk mi ölöget, – Hogyha mi önöknél találnánk jó helet. – De mi azt gondótuk, hogy itt leány is van, – És nem látytyuk űtet sehol a szobában. – Könyörgenénk tehát egísz böcsülettee, – Legyenek irántunk annyi szeretettee, – Hogy lássuk a leányt, azt a szíp virágot, – Ki a Szőke Márton szívén sebet vágott. – Hogy járásunk igaz, tiszta a szándíkunk, – Isten szent nevíre bátran hivatkozunk.
Erre bevezetik a leányt.
„Te Isten kípire és annak dicsősígire e háznál jámbor körösztíny szülöktűl és pedig körösztíny módon főneveetetett virágszál; – e mi mostani idegyüvetelünk okát és istenes szándíkunkat már hallhattad és megérthetted, hogy mi ide mi vígre gyüttünk. Azért hát mindnyájunk nevében főkérdezlek, hogy van e kedved ezen böcsületes ifjú legínyhez hozzámenni házastársul és a kezedet merníd-e neki nyújtani?
Ha a leány igent mond, akkor kezet fog a legénynyel és azután minden vendéggel; míg a kézfogás tart, a kérő így szól:
A minden áldások Istene álgya és tartsa meg ezen új házaspárt egymáshoz állandó és tökíletes szeretetben és zabolázza meg a zúristen mindazon ártalmas és rossz nyeeveket, kik űket ezen házassági íletben megháboríttanák. Addig is, míg elérik azt a szent üdőt, mejben a hitnek erős lánczával az isten házában az egyházi szemíl által eeválhatlanul egybe köttetnek. És azután íjjenek galambi páros íletben, melyek kívánunk nekik, minden részrül idegyűlt atyafijak és mongyuk minynyájan: Engegye a zúristen, dicsősíges Jézus Krisztus!”
Néhol, mielőtt az esküvőre indulának, a vőfély a két násznagynak egy tányéron két összehajtott fehér keszkenőt ad át, melyekben egy-egy rozmaringszál van és az átadásnál a következőket mondja:
„Kedves menyasszonyom átalam ezen fehér keszkenőbeli ajándíkot nyújtván annak emlékire, hogy midőn Jézus Krisztus az emberi nemet megváttani szándíkozván, eetőtvén Jézus 32 esztendőt, következendőkíppen a 33-at betőtvén, sok kínok meg szenvedísek között, minek utána tulajdon vállai között a magas körösztöt a Kálvária hegyire fővitte és ott szent íletit miérettünk letette, nem vót, a ki kegyössíggee viseetetett vóna hozzá más, mint szűz szent Veronika. Ez látván Krisztusnak víres fődagadt szent kípit, egy fehér keszkenőbelit ajándíkozott, nyujtván Krisztus urunknak, ki ezzee szent kípit megtörűte és szent kípit rajta hatta és a keszkenőt szent Veronikának visszaadta, ez meg egísz íletiben nagy böcsületben tartotta. Násznagyurak is, ezt a fehér kendőbeli ajándékot, ha megkaptyák, eesőbben is a kípüket törőjjék és jusson az eszükbe Krisztus urunk kínszenvedíse meg halála, hogy érettünk haat meg a magos körösztfán.”
Vajkán, az esküvő után, a korcsmába való menetkor, a vőfély a következő verssel buzdítja a jelenlevőket:
„Minthogy már a nagygyán átalestünk, – Vigagygyunk; ölíg vót, ha eddig pityeregtünk. – Eddig is így vót ez, ezután is így lesz, – Megtugygya ezt, ki még felesíget nem vesz. – Nosza hát N. koma a húrod pöndűjön, – Úgy, hogy a menyasszsony füle megcsöndűjön. – Húzd el azt a híres Rákóczy-áriját, – A mit tanút, mikor vívta Belgrád várát. – Lám hiszen nem látsz itt, egyet is apáczát, – Járjunk hát immáron vőlegényünk tánczát. Dicsírtessik a Jézus Krisztus.
Éppen ilyen figurával jár a korcsmából való kiszólítás és a vacsorához hívás. Természetes, hogy az esküvő előtti menyasszony- és vőlegény-búcsúztató is szokásos, de ezt, t. i. a búcsúztatók hosszú mondókáit ismert vőfélykönyekből veszik, úgyszintén a vacsora fölötti mondókákat is.
Szemeten a menyasszonytáncz előtt próbára teszik a vőlegényt, vajjon megismeri-e új hitvestársát? E czélból fiatal felesége helyett tetőtől-talpig letakart leányokat vezetnek eléje, hogy találja ki, melyik az ő társa? Van aztán nagy kaczagás, ha más leányt néz a társának. Csak mikor végre megtalálta a feleségét, akkor kezdődik a menyasszonytáncz. Itt az ez alkalommal begyűlt pénz nem a menyasszonyt illeti, hanem a vőfélyt.
