Földtani alakúlás.
Földtani alakúlás.
3. A vármegye földtani alakulata. A vármegye térszíne a Kis-Kárpátok erdős középhegysége, meg a Vág-Duna és a Miava-Morva folyók lapálya között oszlik meg. A Kis-Kárpátok a Dunától északkelet felé éppen Nyitra vármegye határáig terjednek. Jabloncza és Nádas, illetőleg Nahács között 400 méternél alacsonyabb, harmadkori neogen-kori üledékekkel borított halomvidék, a vágvölgyi és morvavölgyi medenczék közt közlekedő egykori csatornájaként választja el a Kis-Kárpátokat a tulajdonképpeni Kárpátoktól 2(morva-magyarországi határhegység). Ez a halomvidék a hegymögi (Zahorje) terület Nyitrában, melyből a brezovai hegység, a Nedzsó és a berenczeváraljai mészszirtek, mint a Kis-Kárpátok folytatása, szigetekként emelkednek ki.
A Dunától a hegység északkeleti végéig 55 km. a Kis-Kárpátok hosszúága, szélessége 10–12 km. között ingadozik, 14 kmétert sehol nem halad meg.
A tulajdonképpeni Kis-Kárpátok a Dunától Konyha-Ompitál szélességéig terjednek, 35 km. hosszan ismét a Fehérhegység veszi kezdetét és 20 km. mentén nyúlik el. A hegység előbbi déli részét gránit és kristálypalák alkotják, széles, egyenletes háttal délnyugatról északkelet felé fokozatosan magasabbodó csúcsokkal: Zergehegy 429 m, Erdődy-hegy 472 m, Kis-Javornik 595 m, Smelech 709 m, mely egyúttal legmagasabb orma e résznek. Északkelet felé ismét alacsonyabb a gerincz. Mély nyergek nem réselik a tulajdonképpeni Kis-Kárpátokat, mert a pozsonyi alagut fölötti úthágó nem annyira ilyenül, mint inkább a dévény-pozsonyi 343 m-rel kulmináló szigethegy választékául szolgál. A Baba-hágó ellenben, mely Pernek és Bazin között az egyetlen országútat áthozza a hegységen, 527 m magasságú.
A Fehér-hegység triasz- és jura-rétegekből áll, melyek a tulajdonképpeni Kis-Kárpátok nyugati peremét alkotva, Széleskút és Ompitál között a granit elé kanyarodnak és délnyugat-északkeleti tarajas vonulatokban alkotják a mészkőhegységet. A Viszoka 754 m, Racksturn 748 m, Wetterling 724 m és a Burián 761 m ennek kulmináló csúcsai; az utóbbi egyszersmind az egész hegység legnagyobb magassága. A Kis-Kárpátok földtani alkotásával jeleseink közül többen foglalkoztak, így dr. Kornhuber, Pettko (1856); legújabban Beck és Vetters írták le tüzetesen egy szép nagymértékű geologiai térkép kíséretében.
A Kis-Kárpátokban hasonló kőzetek vannak, mint a Magas-Tátrában; miként Prof. Dr. Uhlig a Magas-Tátrában, úgy Beck és Vetters a Kis-Kárpátokban azt tapasztalták, hogy a gránit- és kristályos palákból álló tömegen a permi, triasz- és liasz, (jura) periodusok kvarczit-homokkőből és konglomerátból, palákból, dolomitból és mészkövekből, agyagpalából és márgapalából való üledékei nyugszanak. Miként a Magas-Tátrában, itt is a sedimentumok magastátrabeli és tátraalji alakulatokra oszthatók; amazok a triasz rétegei nélkűl a hegység belsejében találhatók, az utóbbiak a teljesebb másodkori rétegsorral a hegység szegélyét kísérik.
A tátraalji rétegalakulásban az alsó triasz rétegei között eruptiv kőzetek (melafir) fordulnak elő. Ezek a rétegek nyugati és északnyugati hajlásúak és egymásra torlódott rétegboltozatok (antiklinálisok) pikkelyeivel építik fel a hegységet. Több harántos, úgynevezett leveles hasadás szeli át az egészet, mely két hosszanti repedés vagy törés mentén emelkedik ki a környező lapályból. Az eoczén-rétegek nyugatról és a neogén harmadkori konglomerát agyag- és durva mészkőből álló képződmények és a leülepedésük korában már kialakult hegységet szigetszerűen vették körül. Diliuviális homok és lősz fedik a hegyaljának harmadkori rétegek alkotta hullámos felszinét és észrevétlenül mennek át a folyómelléki, majd mocsaras, majd homokos jelenkori (alluviális) folyóvíz lerakta, a szigetségeken széltől össze-visszaságban felhalmozott halmokkal barázdált rónaságaira. A Csallóköz hullámtérszinén legbajosabb a diluvium és az alluvium elkülönítése.
