Látrány.
Látrány.
Látrány. Magyar kisközség, körjegyzőségi székhely. Házainak száma 250, lakosaié 1429, a kik róm. kath. és ref. vallásúak. Postája helyben van, távírója Balatonlelle, vasúti állomása Balatonboglár. 1325-ben említik az oklevelek első ízben királyi birtokként. 1391-ben Kővágóőrsi Kis György, a Batthyány család őse, nyerte adományul, 1395-ben azonban Zsigmond király elcserélte tőle. 1396-ban a Marczaliak kapják Zsigmond királytól, Für és Csopak nevű lakatlan birtokokkal együtt. 1490 elején, Marczali László magvaszakadtával, Corvin János kapta Mátyás királytól adományul, de nem sokáig bírta, mert II. Ulászló király, a Marczali család többi birtokaival együtt, a Báthoriaknak adományozta. 1536-ban Pekry Lajos, 1583-ban Ungnád Kristóf, 1598–99-ben Nádasdy Ferencz, az 1626–27. években pedig Nádasdy Pál volt a földesura. Az 1563. évi török kincstári fejadólajstromban 14, az 1580. éviben pedig 17 házzal van felvéve. Az 1660. évi pannonhalmi főapátsági tizedjegyzék szerint ez is Szent-György várához tartozott. 1677-ben Széchenyi György nyerte adományul. 1715-ben 48 háztartást írtak benne össze. 1715–1733-ban gróf Széchenyi Zsigmondé és 1757–1776-ban a Lengyel családé volt. 1805-ben gróf Széchenyi Ferencz, 1835-től Jeszeniczei Jankovics Ferencz és gróf Festetics Pál voltak a földesurai és ma is gróf Festetics Pálnak, gróf Jankovics Tivadarnak és Lászlónak és özvegy Löwensohn Henriknének van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1763-ban épült s 1830-ban állították helyre. 1864-ben az egész helység leégett. A határbeli Akasztódombon, a XVIII. századbeli vallási villongások alatt, a földesúr pallosjogával élve, három látrányi református vallású lakost, a katholikus templomban elkövetett kihágásért, felakasztatott. A községhez tartozik Rád-puszta, a középkorban virágzó falu volt. A szentmártoni apátság már 1135 táján kapott itt birtokokat András préposttól, nevezetesen három szőlőt és ugyanannyi szőlőmívest. 1229-ben már a székesfehérvári káptalannak is voltak itt birtokai. Albeus mester esztergomi kanonoknak 1237–1240. években kelt összeírása szerint az apátságnak itt 10 ház szőlőmívese, 1 jobbágya és 3 ház hirdetője (praeco) volt. A szentmártoni apátság 1255-ben új birtokokat szerzett e helységben. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint már plebániája is volt. Ősi templomának romjai még ma is láthatók. Az 1318–1384. években a pannonhalmi (szentmártoni) monostor volt itt birtokos. A falu egyik része a Rád-nemzetség ősi fészke volt. E nemzetségből származhattak Him fiai: Him, Pál és Dénes, a kik 30 hold kiterjedésű birtokaikat kaszálóstul és szőlőstül 1255-ben a pannonhalmi monostornak adták. A Rád-nemzetség tagja lehetett az a Márk nevű nemes ember is, a ki 1318-ban a pannonhalmi monostor itteni birtokait használta. 1336-ban Vilmos szentmártoni apát az itteni jobbágyok ügyében intézkedik. 1449-ben az apátság itteni birtokai bérbe voltak adva. 1536-ban Józsa Farkas, Móróczay János, 1557-ben Magyar Bálint, 1583-ban Borócz Pál voltak a földesurai. 1563-ban már a török hódoltsághoz tartozott. Az 1573–74. évi török kincstári adólajstrom szerint már csak 8 házból állott. Egy 1701–1703. évekből való összeírás szerint Mórocz Ferencz, 1726–33-ban Antal János, 1767-ben Festetics Lajos bírta. Jelenleg is gróf Festetics Pálnak van itt birtoka és úrilaka, melyet Festetics Ágoston 1812-ben építtetett. Jelenleg Hanny Aladár bérlő lakásául szolgál. Rád és Bogát vonalában feküdt a középkorban Szamárkút, mely az 1336–1470. években a szentmártoni apátság és a somogyvári benczések birtoka. 1466-ban Debrenthei Tamásnak is voltak itt részei.
