Szentlászló.

Teljes szövegű keresés

Szentlászló.
Szentlászló. A szigetvári vasút mentén fekvő kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 157, lakosaié 1025, kik közül 193 magyar, 829 németajkú és kevés kivétellel róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Az 1234–1270. évek között két ily nevű helység volt e tájon. Az egyik Szentlászló 1262-ben a szentmártoni benedekrendű apátság birtoka, mely 1328-ban, csere útján, a Győr-nembeli Dersfiak birtokába került. 1346-ban a Szerdahelyi Dersfiak megosztoztak rajta, de 1364-ben Szigfrid szentmártoni apát visszaszerezte, 1434-ben azonban Szerdahelyi János fiának: Imrének és két fiának adta cserébe. 1489-ben Szerdahelyi István birtokai között sorolják fel. 1598–99-ben Székely Mihályé volt. 1660-ban Sümeg-Szent-László alakban fordul elő, Imrefy Farkasné birtokaként. 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul. 1715-ben csak 3 háztartását írták össze. 1733–1757-től a Festetics család volt a földesura. Jelenleg gróf Bolza Pálné, szül. Vigyázó Jozefa örököseinek van itt nagyobb 157birtokuk. A róm. kath. templom 1738-ban épült. A községben egy gőzmalom is van. Idetartozik Kisszentlászló-puszta, mely 1773-ban már fennállott. Ritics-puszta is a községhez tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem