Tikos.

Teljes szövegű keresés

Tikos.
Tikos. A Kis-Balatontól délkeletre fekvő magyar kisközség. Házainak száma 53, lakosaié 345, a kik róm. kath. vallásúak. Postája Vörs, távírója és vasúti állomása Balatonszentgyörgy. 1299-ben Tykus alakban említik az oklevelek. A XIV. század közepén Fejéregyházi György birtokában találjuk, kinek leányát I. Lajos király 1368-ban fiúsította. 1405-ben Anthimus fia, János, nyerte Fejéregyházi Katics asszonytól. 1406-ban Berzenczei Lóránt fia, György kapta. A XV. században három ily nevű helység volt egymás mellett. 1417-ben a Középtikos nevű helységben lévő Sávolyi Gyöke család birtokait Anthimus fia, János, nyerte adományul. 1474-ben Véssey Miklós zálogosított el részeket Alsó-Tikos helységben, Tikos 1464–1482. években Szenyér várának tartozékai között szerepel. 1484-ben Szobi Péter fia, Mihály, itteni birtokrészeit Batthyány Boldizsár kőszegi kapitánynak és Gerebeni Herman fia Lászlónak zálogosította el. 1480-ban Berzenczei Sandrin pert indított Közép-Tikos miatt Páti Török Kocsárd ellen. 1486-ban Mátyás király Páti Török László itteni birtokait Tolnai Bornemisza Jánosnak adományozta, ki azonban, kegyelmet eszközölvén ki számára, birtokai felét visszaadta neki. 1496-ban fordul elő Hollád-Tikos, mely ekkor a Tóti Lengyel család birtoka volt. Az 1536. évi adólajstromban is két ily nevű helységet találunk: Tikos, Holáddal együtt, az esztergomi káptalan birtoka Kápolnás-Tikosnak pedig Véssey László és Gáspár voltak a földesurai. Az 1550. évi adólajstromban három ily helység fordul elő: Közép-Tikos, mely elpusztultnak van jelezve s földesura Lengyel Boldizsár volt, Alsó-Tikos, melynek lakosai az adólajstrom szerint szétfutottak s melynek földesura Véssey László volt és Hollád-Tikos, melynek Wárday Zsigmond volt a földesura. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzékben már csupán egy Tikos fordul elő: s ez a szigligeti várhoz tartozott. Egy 1703 tájáról való összeírás szerint 167Felső-Tikos Festetics Pál, Kis-Tikos Bakó Farkas birtoka volt. 1726-ban Felső-Tikos Festetics Kristófé, Kis-Tikos 1726–1733-ban is Bakó Farkasé. Az 1733. évi összeírásban Felső-Tikos Nagy-Tikos alakban fordul elő. 1767-ben mindkét Tikos Festetics Kristófé, 1776-ban Nagy- és Kis-Tikos Festetics Pálé, 1835-ben pedig gróf Festetics Lászlóé volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem