2. A zákányi halmok.
2. A zákányi halmok.
Vármegyénk nyugati csücskében, Nagykanizsa és Zákány között, halmok emelkednek, a melyeknek legmagasabb tetőzése 260 m.-nyire van a tenger színe fölött. 13Ezek a halmok a nagykanizsai Princzipális-csatorna völgye, vagy árka, meg az alsó Zala-árok között emelkedő hosszú, szabályos gerincznek a végét jelzik. Zalabértől Zákányig húzódik ez a csodálatosan szabályos gerincz, a mely Nagykanizsa és Kiskomárom között kissé lealacsonyodik s ezzel a somogyi rész különválik.
Olyan felépítésű tehát ez a halomcsoport is, mint a többi zalai és somogyi halom: löszszel vastagon befedett pontusi rétegekből van, de sok homok van rajta. Különösen sok a homok a halmok nyugati oldalán, Belezna és Murakeresztúr között. Erősen lefujt futóhomok-terület ez, a mely hajdan a Princzipális-árokból kikerült homok buczkáiból épült fel, de azután a nedvesebb korszakban, a mikor félig megkötődött a homok, a szél ismét letarolta a területet a talajvíz színéig. A szélbarázdák és deflácziós homokgerinczek klasszikus helye ez. Kiskanizsánál kezdődik, s dél felé a légrádi szőlőhegyben hirtelen, egyszerre esik le a felmagasodott homok-hátság a Drávára éppen ott, a hol a Murával egyesül.
Ez a darab, Kiskanizsa, Nagykanizsa, Somogyszentmiklós, Belezna, Őrtilos, Kollátszeg, Murakeresztúr és Szepetnek között nem más, mint a Princzipális-ároknak, mint óriási szélbarázdának a garmadája. Ide halmozta össze a szél azt a sok homokot, a mit a szélbarázdából kifujt. Hogy nem több s nem terjed tovább délre, azt a Mura és Dráva munkájának köszönhetjük.
A Beleznától keletre fekvő halomvidéken felismerjük az eredetileg síma felszínű hátat, a melyen szintén sekélyebb barázdákat dolgozott ki a szél éjszak-déli irányban. Az eredeti tető maradványai erdővel vagy gyümölcsösökkel és szőlőkkel borítva, könnyen felismerhetők. Ha felkapaszkodunk a meredek lejtőjű völgyekből a tetőkre, egyhangú hátak vannak előttünk, a melyeken könnyű a járás s azért az útak legnagyobb része is itt van. Ez az eredetileg lesimított térszín csakis olyan korszakban keletkezhetett, a mikor folyóvizek nem szabdalták a térszínt. A diluviális lösz-hullás korszakából származik ez, a mikor a növényzet a hulló port megkötötte s a lösz elegyengette a térszínt egyhangú, lankás lejtőjű magaslattá. Diluviális felszín tehát az, a melybe a folyók, patakok csak azóta vágódtak bele. Ez a halom tehát, mondhatjuk, megifjodott. Szenilis térszín volt a diluviumban és azután megifjodott s mivel ma már a lejtők elég lankásak, t. i. annyira lankásak, hogy a húzódó-törmelék legmeredekebb lejtőinél meredekebb nem fordul elő, azért a térszínt érettnek, maturusnak nevezhetjük. De ezt a fokot még nem teljesen érte el, mert helyenként még meredek löszfalak, törmelékmentes agyag- és homoklejtők villannak elő a növényi takaró alól.
