Vulkános tünemények.
Vulkános tünemények.
A pontusi tenger kiszáradásával, vagy talán a tenger kiszáradása után, a levantei kor elején nevezetes jelenség változtatta meg a vidék arczulatát! Vulkános tünemények jelentkeztek! Úgy látszik, hogy az egész terület a Balaton körül 2ebben az időben sülyedezni kezdett (talán ez az oka annak, hogy a pontusi vagy pannóniai tenger lerakodásainak legfelső szintjét hazánk egyéb helyén magasabban találjuk). Ez a sülyedezés nem történt egyenletesen, hanem a pontusi rétegek 300 m. vastag táblája összerepedezett és töredezett. A meglazult helyeken kitörtek a vulkános jelenségek. Legnagyobb részük Zala vármegye területén játszódott le; Tihany, Badacsony, Szigliget, Szentgyörgy, Csobáncz hegyeit ezeknek köszönhetjük; de ezeknél hatalmasabb lávaömlések voltak a kapolcsi platón, az Agártetőn és Kabhegyen. Somogy vármegye területére csak két ilyen kitörés jut, t. i. Boglár és Fonyód hegyeit köszönhetjük ezeknek.
De a mikor ezek a vulkáni kitörések működtek, akkor már a pontusi térszín nem volt sík, hanem részben összetöredezett, részben pedig vízfolyások és szélmarások tették a felszínét egyenetlenné. Ezért hajlandó Lóczy a kitörések idejét inkább a levantei kor kezdetére tenni, mert hisz idő kellett ahhoz, a míg a pontusi tengerek lerakodásainak vízszintes felszíne egyenetlenné vált. Már pedig a pontusi rétegeken nyugvó eruptivus anyagok alsó határfelülete igen különböző magasságban van a tenger színe fölött. Így pl. a boglári Várhegy, meg a fonyódi hegy kitörésbeli kőzeteinek alsó szintje között talán 100 m. magasságkülönbség is van.
Már akkor tehát, a mikor a vulkáni tevékenység legélénkebb volt a Balaton körül, már akkor nem volt sík térség a Balaton környéke és Somogy vármegye területe. A zavarok a következők voltak:
1. Hatalmas, merev, egyenes irányú törésvonalak húzódtak át a területen, éjszak-déli irányban. Ez az irány kelet felé kissé éjszaknyugat-délkeleti irányban elfordul. A törésvonalak mentén állandó mozgás lehetett, még pedig úgy, hogy a vonal jobb- és baloldalán levő darabok egymáshoz képest egy keveset függőlegesen is, de különösen vízszintesen elmozogtak. Minden földrengés megrázta e területet s a törés mellett fekvő két darab, sűrűn riszálódott egymáshoz, a mint azt a san-franciscói földrengés alkalmával a várostól délre fekvő törésvonal mentén kimutatták. E miatt itt az anyag meglazult, de ezen a törésen, vagy ennek mentén fakadtak fel a források is, a melyek lassanként kidolgozták a vonal mentét.
2. Nagy törések vagdalják össze a területet erre majdnem merőleges irányban is, tehát kelet-nyugati vonalakban, a melyeknek iránya éjszak felé lassanként nyugat-délnyugat–kelet-éjszakkeleti lesz s a Balaton vezérvonalául is szolgál. Ugyanilyen irányú törések a Bakony és Balaton-felvidék kemény kőzeteiben biztosan kimutathatók. De ilyen törésvonalat jelöl a Koppány meg a Kapos kelet-nyugati irányú völgydarabja is. Ezek a törések, úgy látszik, vetődéssel is jártak; a déli darabok felemelkedtek, az éjszakiak lesülyedtek, mert pl. a Kapos forrásaitól egész Dombóvárig a folyóvölgy déli oldala magas és meredek, az éjszaki oldala lankás és alacsony.
Éjszak felé kissé elferdülnek ezek a törések s a Balaton irányát veszik fel. Itt két nevezetes ilyen irányú rés van. Az egyik a Balaton-felvidék parti határa, tehát a Balaton éjszaki partja mentén fut végig s a mi tőle délre van, az elsülyedt. De a Balaton tengelyében is van törésvonal. Kössük össze Boglárt Tihanynyal s ezt a polgárdii hegygyel. Ezen a vonalon Polgárdinál felbukkannak az ó-paleozóosz vagy archaikus kőzetek, Tihany és Boglár hajdani sárvulkánjai pedig ugyanezt a kőzetet hozzák fel. A geológusnak ez a megállapítása még nem bizonyítaná a törésvonalat, ha báró Eötvös Loránd graviméteres mérései ki nem mutatták volna itt a tömegek sűrűségének hirtelen való változását.
Ugyanilyen irányú törésvonalakat nagy számban és kiterjedésben találunk a Balaton-felvidéken és a Bakonyban is. Viszont a Kapos felső völgyével párhuzamos, majdnem kelet-nyugati irányú töréseket a baranyai hegyvidékben találunk.
3. Az így összetört területen két helyen vulkános tünemények jelentek meg. Az egyik hely Fonyód, a másik Boglár. A kitörések kicsinyek, de ezeknek köszönhetjük a fonyódi homokhegy, meg a boglári halmok megmaradását. Fonyódon a vulkáni működés nyomai már majdnem teljesen elpusztultak, csak nagy bazalt-láva-görgetegeket lehet találni a hegy tetején a megkeményedett futóhomokban. Hajdan kis bazalt-takaró lehetett itt a hegytetőn, a mely több, 15–16 kis résen törhetett fel, de ma már elpusztult; heverő darabjait a tóparton is megtaláljuk. A takaró azonban megtette kötelességét, a hegyet megvédelmezte a pusztulástól. Most, hogy a hegytetőről az utolsó maradványait is elhordják útkavicsolásra, természetesen még gyorsabb lesz a hegy pusztulása.
A boglári kitörés három fő czentrumból történt, a három dombnak: Várhegy-, 3Sándorhegy- és Temetődombnak megfelelően. A halmok itt is pannóniai vagy pontusi homokból és agyagból állanak, de mindegyiknek a közepén bazalttufa és breccsa tódult ki s ezek jobban ellentállottak a pusztulásnak, mint a homok.
4. A kitörések idejében már roppant nagy szárazság volt az egész vidéken. Biztos adataink vannak arra nézve, hogy a levantei kor éghajlata sivatagszerű lehetett.
)
A hegyekből tehát vadvizek jöttek le a síkságra, durva kavicsot ontva le, hatalmas törmelékkúpokba. Egy ilyen vad, kavicsot és köveket mozgató vádi (sivatagi folyó) nyomait találta meg Lóczy egyrészt Kenese mellett a Csitény-hegyen, másrészt a Sió völgye fölött Városhidvég táján, fenn a pontusi vagy pannóniai kori halmok tetején. A két folyómeder-darabnak bizonyosan megvolt az összeköttetése, a mikor a Balaton keleti fele, Tihany és Kenese között, meg a Sió egész völgye, tele volt a pannóniai rétegekkel, a kenesei magas partok tetejének, meg a tihanyi kolostornak a szintjéig.
4A vadvizeknél azonban hatalmasabb tevékenységet fejtett ki a szél. A zalai oldalon, Badacsony, Szentgyörgy, Haláp és azután Sümeg vidékén kemény kőzeteken könnyű kimutatni, hogy hatalmas éjszak-éjszaknyugati szél dühöngött akkor ezen a vidéken s elhordott mindent, a mit elhordhatott.
Különösen megtámadta tehát a pannóniai rétegeknek homokos részeit. A veszprémi Mezőföldön, távolabb a hegyektől, illetőleg olyan vidéken, a hova a hegyekből nem igen kerülhetett durva törmelék a pannóniai tengerbe, ott agyagosak a rétegek s a szél munkája kevesebb. Talán még más okok is járultak ehhez. Annyi bizonyos, hogy a leghomokosabb rétegeket éppen a tapolczai medenczével szemben találhatta a szél, a mint Fonyód megmaradt tanu-hegye bizonyítja. Óriási mennyiségű anyagot hordott el a szél innen, még pedig a Kis-Alföldről, a tapolczai medenczéből, meg Somogy nyugati részéből a legtöbbet.
Különösen erősen megtámadta a szél az éjszak-déli irányú törésvonalak mentén a térszínt, mert itt sérült volt. „A futóhomok mozgásának törvényei” czímű tanulmányomban kimutattam, hogy félig-kötött homokterületeken az uralkodó szél megtámadja a sérült helyeket s néha több kilométer hosszú barázdát von végig a szél irányában. Ha azonban van valami vezérvonal, a mely a szél munkáját irányítja, akkor a szél ezen a vonalon túrja végig barázdáját. Így pl. a delibláti pusztán egy kocsiutat túrt végig a Flamundein, a mely pedig nem feküdt benne pontosan a szél irányában, sőt nem is volt egyenes.
A nevezetes törésvonalak tehát most jelentős szerepet játszottak. Eleinte valószínűleg a hegyekből, a Balaton-felvidékről lefutó konzekvens vízfolyásoknak voltak a vezetői (persze a Balaton mélyedését valami 100 méter magasan betöltve képzeljük). De azután jött a szél. A vizek szabályos barázdáit, a törésvonalakat s minden sérült felszínrészt megtámadott s hatalmas barázdákat túrt végig a vonalon.
Így keletkeztek a somogyi és zalai, csodálatosan merev, éjszak-déli irányú völgyek. Kimutatható, hogy nem folyó-völgyek.
Helyenként azonban egész nagy területeket letarolt a szél. Odaát Zalában a tapolczai medenczéből fenékig elhordta a homokot, hiszen Tapolczánál kopáran terül el a pontusi rétegek alatt fekvő szármácziai mészkő alacsony fennsíkja. Elhordta a homokot a mai Nagy-Berek területéről is, meg a többi lapályról a Balaton déli oldalán, Somogy vármegyében.
Az így keletkezett futóhomok egy részét megtaláljuk a fonyódi hegyen, más, sokkal tekintélyesebb és még ma is mozgó részét Somogy vármegye közepén, Nagybajom táján s tőle dél felé egész a Dráváig.
A rettenetes pusztulásból csak az maradt meg, a mit valami védelmezett. Megmaradtak elsősorban a vulkáni kőzetekkel fedett részletek (Fonyód, Boglár, Badacsony, Somlyó stb.). Megmaradtak azután azok, a melyeket kavics, vagy durva törmelék fedett. Ilyen a Kemenes-plató a Rába mellett, azután néhány pannóniai folt a Balaton-felvidék déli lejtőjén. Megmaradtak végül azok a darabok, a melyek keményebb kőzetből épültek fel. Így pl. a Bakony éjszaki oldalán Pannonhalma s a vele párhuzamos másik két előrenyúló halom. Somogyban és Zalában is nagy szerep jutott a kemény konkréczióknak és homokkő-padoknak, tömött agyagrétegeknek stb.
E halmok tehát a plioczén sivatag szélfúvásából fennmaradt maradványok.
5. A sivatagkorszak után jött a pleisztoczén, vagy diluviális félsivatag időszaka. Fűves növényzet lepte el a csúnyán megtépett halomvidéket, a melyre most bőven hullott a levegőből a por. A megkötő növényzetet fokozatosan betemette, de az mindég utánanőtt s a hajdan eltemetett növények gyökereinek, törzseinek, leveleinek helyén finom csövek hatják át az összekeménykedett port. Tele van a fűnövényzeten élt szárazföldi csigabigával. Ez a finoman hulló por ellepte a halmokat és az aszó völgyeket, mint a hó, ellankásította a sivatagi klimában meredek falakban álló lejtőket, elfedte a hajdani omlásokat és suvadásokat.
Ebben az időben az Alpokat hatalmas hótömegek és gleccserek borították. Ezek az Alpok nyugati és különösen éjszaknyugati részében leértek a síkságra s Lyon vidékéig szórták morénáikat. Az Alpok keleti lejtői az Atlanti-oczeán nedves tengeri levegőjétől el vannak fordulva. Ezeken nem volt olyan nagyarányú az eljegesedés és a gleccserek nem értek le a magyarországi halmokig. Ha itt is olyan gleccseróriások lettek volna, mint a Rhône vagy a Rhein völgyében, akkor Somogy vármegyében is kellene még glacziális nyomokat találnunk. Így azonban Somogy vármegye területén semmiféle glacziális jelenség sem mutatkozik. Ezt azért kell felemlítenünk, mert régibb könyvekben még szó van ilyesminek a lehetőségéről.
5A jégkorszak végével megbővül hazánk területén a csapadék, megindulnak a folyók, s kezd egészen a mai alakjára kibontakozni a térszín. Ekkor már itt élt hazánkban az ember, de aligha lakott nagy számban a somogyi füves pusztákon, a hol a mammuth dús legelőkre, a rinoczerosz pedig sűrű mocsarakra találhatott.
6. Az alluviális időkben a folyók belevágódnak a löszszel borított, lankás térszínbe. Három főirányban keletkezett a vizeknek lefolyása. Éjszakra a Balatonba szivárognak le a hosszú éjszak-déli irányú árkok vizei. Délen a Dráva szedi őket össze, keleten pedig a Sió-Sárvíz folyása veszi fel a Koppány és a Kapos vizét, a melyek a hosszú, éjszak-déli iranyú barázdákra nézve éppen oly szerepet játszanak, mint a Dráva, vagy Zalában a Zala.
