Ampringen János. Zaklatások.

Teljes szövegű keresés

Ampringen János. Zaklatások.
De visszavonás és elbízakodás, ez az átka a magyarnak, rajtok is megboszúlta magát. Még ez évben leveri, eltiporja őket az egységes vezetés alatt álló német többség. A szerencsétlen leveretés kihat az egész hazára: eltöröltetik a nádori s királyi helytartói tisztség s Ampringen János Gáspár neveztetik ki 1673 febr. 27-én Magyarország teljhatalmú kormányzójává.
Hogy mi következik ez után, arról a történelem vérrel írt lapjai tanúskodnak. Az országgal együtt szenved a vármegye népe, s vele együtt e város szabadságszerető polgársága is. Karóba törik, elevenen nyúzzák, gyílkolják és üldözik, kifosztják mindenéből a megmaradt szerencsétleneket s a bátor kuruczokat sűrűn emészti el a leírhatatlan zaklatások lánczolata. Adók, kirablás, zsarolás emésztik erejét e községnek is; a török, labancz, kurucz katonák nyomait vér és pusztaság jelölik mindenütt. Hogy mennyire elpusztúlt e szépen virágzó telep e század végével, kitetszik a gróf Csáky István leveléből, melyet 1687-ben intéz a megyéhez és engedélyt kér a letarolt pusztaság betelepítéséhez, „hiszen már csak a szél fújdogálná helyeit”.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem