Bács-Aranyos.

Teljes szövegű keresés

Bács-Aranyos.
Bács-Aranyos, tiszamenti kisközség 134 házzal és 756 főleg gör. kath. lakossal. Postája Gyüre, távírója és vasúti állomása Kis-Várda. A zséllyi levéltárban levő egyik oklevél „Baach poss. penes fluv. Thycie” megjelöléssel tesz e községről említést, míg 1466-ban „Aranyas” néven is előfordul. Úgy látszik, hogy a mostani Bács-Aranyos két községből keletkezett. 1439-ben a Várday család volt a birtokosa, 1448-ban már a paruczai Sáfár és 1640-ben az Upory család. A XIX. század első felében az Eördögh, a Dömötör, a Pap és 14a gróf Gyulay család volt itt birtokos, most pedig Jármy Miklós. A községben levő gör. kath. templom 1889-ben, a református 1890-ben épült. Az utóbbi egyház birtokában egy úrasztali pohár van a következő felírással; „Tettes V. I. R. O. N. Lónyay Ferencz Úr F. B. és Császáry Feő Hadnagy adta Isten dicsőségére a N. s. B-B. Aranyosi Ref. Eklézsiának. A. o. 1794.” Van ott még egy 1750-ből származó úrasztali kanna, két úrasztali tányér a Lónyay czímerrel és egy érdekes úrasztali terítő, melyet „Nemzetes Tarczali Kiss Ágnes” ajándékozott az egyháznak 1792-ben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem