Apagy.

Teljes szövegű keresés

Apagy.
Apagy nagyközség, 197 házzal és 1382 túlnyomóan ev. ref. lakossal. Postája van, távírója Nagy-Kálló, vasúti állomása Nyíregyháza vagy Nagy-Kálló. A község a Zichy-oklevéltár szerint már 1329-ben szerepel „Opogh” néven. Szabolcs vármegye több ízben tartotta itt űléseit. A XV. század elején a Kemecsey család volt a földesura. A XIX. század első felében a következő birtokosai voltak: Zoltán, Csajkos, Apagyi, Szegedy, Puskás, Szilágyi, Hetey, Osváth, Szentmiklóssy, Szécsy és Diószeghy. Jelenleg Zoltán Ilonának, Zoltán János örököseinek és Leveleki Mayernek van itt nagyobb birtoka. Az orsz. levéltár diplomatikai osztályában levő oklevelek egyike 1466-ból egy „Mohos” nevü községet említ, mint Apagygyal határosat, mely a Várdayaké lett volna. Református temploma nagyon régi; nyugati része gót ízlésü, keleti részét 1770-ben építették hozzá. Az egyház birtokában két vert ezüst úrasztali kehely van, az egyik 1608-ból, a másik 1666-ból és egy ezüst tányér 1778-ból a következő felírással: „T. ns. nemz. vitéz, Csepei Zoltán Mihály kapitán tsináltatta 1778.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem