Laskod.

Teljes szövegű keresés

Laskod.
Laskod, kisközség, 84 házzal és 748, nagyobbára református vallású lakossal. Postája Tass és távirója Karász. A Kállay család levéltárának egy 1455-ből származó okiratában már a mai nevén szerepel. A XV. században egy ideig 39Szatmár vármegyéhez tartozott. 1419-ben a Kállayak voltak a földesurai, 1444-ben pedig a Kércsy család bírta zálogban. A XVIII. század második és a XIX. század első felében a Dobay, Jármy, Némethy, Ruttkay és Téglássy családok voltak birtokosai, most pedig Farkas Balázs, Jármy Ödön és Lajos, Okolicsányi Lajos, Albert és Sándor, Téglássy Gyula és a Ruttkayak. A községben egy mély ároktól körülvett, szabályos alaku, mesterségesen hányt, kisebb váralaku hely van, mely hajdan állítólag földvár volt, a határban pedig szintén több hasonló domb van. A község református templomának építési ideje ismeretlen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem