A vármegye uj szervezése., Képviselőválasztás 1878-ban.
A vármegye uj szervezése., Képviselőválasztás 1878-ban.
A vármegye szervezési szabályrendeletét 1877 okt. 1-én tartott közgyűlésében tárgyalta a vármegye közönsége. Az új szabályrendelet szerint a szolgabírói járásokat a következőleg alakította meg: 1. Nagykároly; 2. Mátészalka; 3. Fehérgyarmat; 4. Szinérváralja; 5. Csenger; 6. Nagybánya; 7. Nagysomkút; 8. Erdőd; 9. Szatmár. A belügyminiszternek több kifogása volt a szabályrendelet ellen. Elsősorban a vármegye által a tiszti fizetésekre előírányzott 94.000 forintból 11.000 forintot törölt; többek közt nem járúlt hozzá a negyedik árvaszéki ülnöki és a második alügyészi állás rendszeresítéséhez, úgyszintén kifogásolta a szabályrendeletnek azt az intézkedését, a mely megengedi, hogy a szolgabírák járásuk területén belül bárhol tarthassák székhelyüket. A vármegye a nov. 27-én tartott közgyűléséből válaszolván a belügyi miniszternek, kifejti, hogy a szolgabíró, tekintve csekély fizetését, egy meghatározott székhelyen megélni és irodát tartani nem képes, de másfelől a vármegye nézete szerint – ez az intézkedés beleillik az alkotmányos önkormányzati jogok keretébe.
Miután a szervezési szabályrendelet még nem volt végleg jóváhagyva, a tisztújítást sem lehetett megtartani, pedig a választási mozgalmak hullámai az év vége felé már magasra csaptak. A miniszter decz. 21-én kelt leíratával végre jóváhagyta a vármegyei szabályrendeletet, csupán az alügyészi állás rendszeresítését nem engedte meg s a főispán a tisztújítást 1878 jan. 3-ára tűzte ki.
A küzdelem az alispáni szék betöltése körül folyt. Az egyik párt a vármegye régi alispánját Jékey Móriczot óhajtotta újból megválasztani, míg a másik párt Domahidy István országgyűlési képviselő körül csoportosult. A választási harcz már hetekkel azelőtt felforgatta a vármegye békéjét, annál inkább felcsigázta az érdeklődést, mert a pártok aránya nagyon egyenlő volt s még a választás napján is igen kétes volt az eredmény. A beadott 456 szavazat közül Jékey 233-at, Dornahidy 223-at nyert, így a vármegye alispánja újra Jékey Móricz lett. A többi állás betöltése símán folyt le; főjegyzővé Ujfalussy Sándort kiáltották ki.
Ebben az évben ismét előtérbe lépett a Szamos folyó szabályozásának ügye. A vármegyei képviselők, mint Kende Kanut, Galgóczy Sándor, Péchy Jenő fel is szólaltak az országgyűlésen, e czélra 60.000 frt kormánysegélyt kérvén, de ezt az összeget az országgyűlés nem szavazta meg, így a szabályozásból egyelőre nem lett semmi. Hasonlókép nem sikerült a X. járás szervezése sem; a vármegye közönsége ugyan felterjesztést intézett a miniszteriumhoz, a krassói járás visszaállítása végett, de a miniszter nem engedélyezte a járások számának szaporítását. Még mielőtt az országgyűlés befejezte volna munkáját, szóba került Bosznia és Herczegovina megszállása is. A vármegye már eleve állást foglalt e tárgyban, a május 6-án tartott közgyűléséből felíratot intézett az országgyűléshez, a melyben tiltakozik a megszállás ellen. Azonban hiába volt a többi vármegyék tiltakozása is, megtörtént a megszállás és az jelentékeny befolyással volt a vármegyei közjogi ellenzék megerősödésére. Mindjárt az országgyűlés berekesztése után a közjogi ellenzék Vay Mihály elnöklete alatt a vármegye több kerületében szervezkedett. A vármegyebeli képviselők, a kik túlnyomólag a szabadelvű-párt hívei voltak, a fenyegető veszély hírére csakhamar kerületeikben termettek, hogy a választó polgárságot tájékoztassák. Július havában, daczára a mezei munkának, egymást érték a beszámolók és a programmbeszédek. A boszniai megszállás miatt mindenfelé izgatott hangulat uralkodott, de azért aug. 8-án a választások rendben mentek végbe. Nagykárolyban, hol két jelölt volt, Domahidy Istvánt kiáltották ki képviselőnek, miután Komoróczy Miklós szavazás közben visszalépett. Komoróczy eljárása nagy felháborodást keltett a függetlenségi pártiak körében, a kik elhányva zászlóikat, jelöltjüket halálra keresték, s csak Solymossy Bálint függetlenségi pártelnök csillapító fellépésének köszönhető, hogy vér nem folyt.
A vármegye többi választókerületeiben túlnyomólag a szabadelvű-párti jelöltek győztek. Mátészalkán: Péchy Jenő; Krassón: Szuhányi Ödön; Nagysomkúton: gróf Teleki Géza; Aranyos-Meggyesen: Kende Kanut; Szatmár-Németiben: 542Boros Bálint, ellenben Fehérgyarmaton Kende Tibort függetlenségi programmal kiáltották ki képviselőnek; Csengerben, hol három jelölt volt, Galgóczy Sándor és Kiss Áron függetlenségi közt pótválasztásra került a sor.
A függetlenségi párt csakhamar számot tett a megyegyűlésen is. Az október 3-án tartott közgyűlésen Solymossy Bálint, a függetlenségi párt egyik vezérférfia, a következő indítványt nyújtotta be: „Mondja ki a bizottmány, hogy a kormány feleletre vonása és a hadseregnek Bosznia és Herczegovinából való hazarendelése iránt az összeülendő képviselőházhoz feliratot intéz.” Domahidy István és Rába István azonban módosítványt nyújtottak be, melyet a folytatólagos közgyűlésen tárgyaltak le, mikorra már a vidéki bizottsági tagok haza mertek, így sikerült azután a módosított indítványt 57 szóval 43 ellen határozattá, emelni. A függetlenségi párt nem adta fel a harczot. Vay Mihály pártelnök még nov. 3-ára népgyűlést hirdetett Nagykárolyba, mely alkalommal hevesen kikeltek a kormány ellen. Ettől kezdve a szabadelvű-párt minden megyegyűlés előtt értekezletre gyűlt egybe, hogy az esetleges meglepetések ellen magát biztosítsa, ezzel a politika bevonult a közgyűlési terembe is, sőt az ellentét a tisztviselői állások betöltése alkalmával is kifejezésre jutott.
