Bodnár Zsigmond.
Bodnár Zsigmond.
Bodnár Zsigmond, középisk. tanár és egyetemi magántanár, irodalom-történetíró és filozófus, a Petőfi-társaság tagja, szül. Nagykárolyban, 1839. febr. 9. A papi pályára lépett és 1861-ben pappá szenteltetett. Ezután 1865-ig több helyen káplán volt, a mikor a nagyszombati ginmáziumban tanár lett. 1870-ben tanári vizsgálatott tett és a szegedi, majd 1872-ben a pesti áll. főreáliskolához nevezték ki rendes tanárnak. 1875-ben kilépett az egyházi rendből; ugyanezen évben a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet magántanára lett. Meghalt 1907-ben. Bodnár igen gazdag és sokoldalu irodalmi munkásságot fejtett ki. Mint pap, eleinte az egyházi irodalmat művelte és lefordította angolból „Wiseman bibornok visszaemlékezéseit a négy utolsó pápára” czímű munkát (1861). Fáber Frigyes művét: Mindent Jézusért (1863) és francziából fordította Poujoulat: Renan Jézus életének czáfolata czímű művét (1864). Önálló tanulmánya ez időből Chateaubriand és kora (1867). Mint tanár irodalmi tanulmányokkal kezdett foglalkozni, a melyeknek egy része Bodnár Zsigmond irodalmi dolgozatai czímen jelent meg. Kritikáiban megvolt a maga sajátos egyéni szempontja, melyből mindent megitélt. Ilyen szempontból bírálta Kármán Uraniáját, Katona Bánk-Bánját, Arany Toldi szerelmét stb. nagy feltünést, néha megütközést is keltve bírálataival és nézeteivel. Ez időben több tankönyvet is írt. Szépirodalmi művei: Egy modern szent, (1883) és Lilly (1888). – Életének utolsó éveiben nagy filozófiai rendszert épített ki, a melylyel a történelem nagy problemáját akarta megoldani és melynek alapján az emberiség egész szellemi életét és történetét meglehet magyarázni. „Szellemi haladásunk törvényének”, erkölcsi törvénynek nevezte elméletét, mely – szerinte – hivatva van arra, hogy a történeti tudományok vizsgálatára új alapot teremtsen. E filozófiának világos kidolgozására és alkalmazására fordította ezentúl egész életét. Ez elmélete alapján, mely szerint a szellemi világban minden fejlődés az eszmeerő mozgásának következménye, mely mozgás ritmikus, (az ideálizmus és reálizmus hullámzása: actio – reactio) írta meg nagy művét: A magyar irodalom történetét, 2 köt. (1891–93). A polemikus iratok egész tömegét adta ki ezután tétele helyességének bizonyítására; ilyenek: Szellemi haladásunk törvénye (1892), Példák (1893 és 1894), A magyar nemzet politikája (1894), Az eszmeerő magyarázata (1894), Az erkölcsi világ (1896), Az erkölcsi törvény alkalmazása (1897), Erkölcsi kérdések (1897), A jog keletkezése és fejlődése és néhány apróság (1898). Bodnár mint szerkesztő is nagy munkásságot fejtett ki. Nagyszombatban a Katholikus Közlönyt szerkesztette 1868-ban, mely 1869-ben Hatala Péter, Egyházi Lapok czímű tud. folyóiratával egyesülve, Havi Szemle czímen jelent meg 1870-ig. Ugyancsak szerkesztette a Havi Szemlét 1878–80-ig. 1881-ben új tudományos folyóiratot alapított, melyet 1881 deczemberig szerkesztett.
