Sarmaságh Géza.

Teljes szövegű keresés

Sarmaságh Géza.
Sarmaságh Géza, főgimnáziumi tanár, kath. áldozó-pap, egyházi író, szül. 1852-ben, Nagybányán. 1875-ben szentelték pappá Beregszászon és Máramarosszigeten segéd-lelkész volt; de még ugyanazon évben Schlauch Lőrincz püspök meghívására Szatmár-Németibe költözött. a hol a kir. kath. gimnáziumban helyettes tanár, 1881-ben pedig rendes tanár lett. Pedagógiai működése mellett részt vett a vármegye kulturális mozgalmaiban, így a Széchenyi-társulat és a szatmár-egyházmegyei irodalmi kör megalapításában, mely egyesületeknek titkára is volt. 1896-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszterium támogatásával részt vett a középiskolai tanárok egyptomi tanúlmányútjában, melynek eredménye az „Egyptom és a biblia” czímű értekezése a Kőrössy Lászlótól kiadott „Egyptom” czímű munkában.
Közel 600 vezérczikkén, számos pedagogiai, társadalmi czikkén, ismertetésein kívül fontosabb önálló művei: A vallásos és független morál. (A budapesti Tud. Egyetem hittani karától kitüntetett pályamű.) Lacordaire H. Domokos egyházi beszédei. (2 köt. 1880/81.) Száz tanács ezer bajra. A szülőknek és nevelőknek. (1885.) A végczél a tanítás-nevelésben. (1891.) A jellemképzés a családban és iskolában. (1893. ) Lehen, Utmutatás a lelki béke megszerzéséről és megőrzéséről. (Ford. 1894.) A szatmári kir. kath. főgimnázium története. (1896.) A család, egyház, állam jogai és kötelességei a tanítás és nevelés terén. A budapesti kir. Tud. Egyetem hittani karától 2000 korona díjjal jutalmazott pályamű. (2. köt., 1906.) Szerkesztője volt a „Szatmár” (1881–83.) és a Szatmár és Vidéke czímű hetilapoknak. (1884–89.) A szatmáregyházmegyei irodalmi kör Értesítőjének (I.–VII. számig); megalapította és szerkesztette Buza S.-ral a „Heti Szemle” czímű politikai és társadalmi lapot, stb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem