Vasvári Pál.

Teljes szövegű keresés

Vasvári Pál.
Vasvári (Fejér) Pál, az 1848-iki mozgalmak egyik vezetője, szül. Nyirvasváriban, 1827-ben. Középiskoláit Nagykárolyban elvégezvén, 1843-ban a pesti egyetemen történelmet és fizikát hallgatott és az egyetemi ifjúság mozgalmaiban is csakhamar vezérszerepet játszott. Részt vett a „tizenkét pont” megalkotásában és annak a népgyűlés elé való terjesztésében is. Tagja volt a márcz. 16-án megalakúlt közcsendbizottmánynak és a peticziót vívő küldöttségnek. Az első magyar miniszterium megalakulásakor Kossuth titkára lett és a horvát invázió idejében Kossuth többször polgári futárként is alkalmazta. A szabadságharczban az általa szervezett szabad csapat vezére volt. Később Erdélyben harczolt, mint őrnagy, míg Fontinelli mellett az oláhok 1849 július 13-án csapatával együtt lemészárolták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem