A Rákóczi fölkelés.
A Rákóczi fölkelés.
Időközben a II. Rákóczi Ferencz fölkelése biztatóbb reményeket derített reájuk. 1705-ben a szécsényi mezőn tartott országgyűlés elvégezte, hogy „a szent István tiszteletére szentelt templom adassék a hozzá tartozó pertinentiával a helv. confessión levőknek, a szt. Márton templom az augustana confessión levőknek szent Miklós temploma pedig maradjon a kath. status kezénél.” A szatmári békekötésig meg is maradt a város református jellege, de rögtön a békekötés után, megjött reá a súlyos ítélet. A „néma szenvedések” kora volt ez a korszak a protestánsok életében, s a „nemzeti élet elhanyatlása” a magyarságra nézve. Rendeletekkel azonban nem lehetett egy csapásra áttéríteni a város lakosságát, s bár 1781-ig, a türelmi parancsig, szakadatlanúl erre igyekeztek, nem sikerült. Ezek az áldatlan harczok töltötték be a századot.
S a felekezeti harczokkal nemzetiségi is járt együtt. A bányák a kincstár tulajdonában lévén, állandóan katholikus német tisztviselőket helyeztek ide, s mint két ellenséges tábor állott szemben egymással a bányaszemélyzet és a város. Megszünt az az erős és benső kapocs, a mely idáig egymáshoz fűzte a kettőt. A bányászatot 1690-ben rendezte Lipót. Bányaigazgatósági épületeket 1734-ben emeltek, s 1782-ben bővítették ki. 1748-ban állították fel a Nagybánya-kerületi kir. bányaigazgatóságot, „Inspectorat Oberamt” czímmel. A város a saját bányáit a század közepéig mívelte, de mindíg kevesebb eredménnyel, s végre is kénytelen volt zilált pénzügyei miatt, átengedni a kincstárnak.
Sajnos, a XVIII. század igazolta, hogy a gazdasági életet, bármilyen viruló és egészséges is az, tönkreteszik idegen és hozzá nem illő elvi harczok. A vallási türelmetlenség a lakosság életét s vele a város jólétét dúlta fel. Mikor 1769-ben harmadszor is villám sújtotta és fölégette a Szent István-templomot, ismét olyan koldússzegény volt a város, hogy nem volt ereje fölépíteni. Szomorú, hogy soha többé nem is volt ereje rá. Pusztán állottak, mohával benőve a csonka falak, évtizedeken át. A század végén, 1790 körül, folyamodtak érte a reformátusok, hogy köveiből maguknak új templomot építhessenek. Nem kapták meg. A múlt század közepén plébánia-lakot s más egyházi épületeket emeltek belőle, csak a Hunyadiak rendíthetetlen tornya állott ellent sziklaszilárdan vésznek, viharnak.
1773-ban XIV. Kelemen pápa eltörölte a jezsuita-rendet, 1781-ben II. József kiadta a türelmi parancsot, s 1791-ben a XXVI. t.-cz. biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Ezzel tért vissza Nagybányára a rendes nyugodtság és lassan elrendeződött a mai társadalmi élet. A bányák többé nem voltak a régi öszszefüggésben a várossal. A bányatisztviselők a város lakosaiként kezdtek meghonosodni s bár még a szabadságharczig volt miattuk bizonyos feszültség a társadalmi életben, de azért már uralkodóvá lett az erős és mindinkább tüzesedő magyar hazafias szellem.
