A szerb despoták uralma.
A szerb despoták uralma.
1411-ben történt sorsában a szomorú s messze kiható fordulat. Zsigmond király meg akarta jutalmazni s egyúttal szorosan magához kötni Lázárevics Istvánt, a szerb despotát, a ki már az 1404-ik délvidéki hadjáratban, majd az 1410-iki boszniai háborúban teljes erővel támogattta a magyar királyt. A bosnyák háború befejeztével a szerb despota, országa főurainak kíséretében, Budára ment és itt meghódolva Zsigmondnak, megújítá a hűbéri köteléket, mely Szerbiát évszázadok óta Magyarországhoz fűzte. Zsigmond a meghódított ország jelentékeny részét: Szreberniczát és a Zvorniktól délre eső vidéket Szerbiához csatolta és Magyarországon is nagy kiterjedésű birtokokat adományozott a despotának: Debreczen városát 36 faluból álló uradalmával, Szatmárt, Németit s két arany köpüt: Asszonypatakát és Felsőbányát.
Valóban a rakott méhköpű sorsára jutott Asszonypataka, mikor így belekerült az országos érdekek hálójába. Kiszolgáltatva egy idegen úrnak, valósággal áldozattá lett. Elveszítette szabad királyi városi jellegét, privilégiumait, földesúri hatóság alá került. S a mi még legnagyobb csapás volt, ura idegen, a ki jutalmúl, ideiglenes zsákmányúl kapta, jól tudta, hogy csak ideig-óráig az övé s ezért ki akarta aknázni a szerencsét. Saját tárnok-mesterével kezeltette, 201s ennek a pillanatnyi legnagyobb jövedelem kicsikarására irányuló munkája a legvészesebb hatással volt a város fejlődésére s a bányák sorsára.
Szomorú nap volt 1411 szept. 14-ike, a „Szent Kereszt felemelésének napja”, a mikor a leleszi konvent kiküldöttei és Szatmár vármegye képviselői megjelentek Asszonypatakán s megjárván érczesbányáit, az egész lakosságot egybehívták s törvényes eljárással beiktatták a szerb uralkodó urat a városnak, bányáinak s minden hozzátartozandónak a birtokába.
Sajnos, nincsenek adataink, a melyekből a fokozatos romlás képét megrajzolhatnók; de nagyon természetes, hogy a földesúri hatóság alá került városból mihamar szétoszlottak azok, a kiket éppen a polgári szabadság s a vele járó jogok vonzottak ide. A magánember kizsákmányoló bányászatától elvonúltak, a kik nem tehettek többé szert régi jövedelmeikre. S maga a bányászat egyre jobban hasonlított a rablóbányászathoz.
De még így is nagyon becses lehetett a város a szerb despota számára. 1426 őszén Lázárevics István új szerződést kötött Zsigmond királylyal. Agg embernek, halálán levőnek érezvén magát, biztosítani akarta gazdag magyarországi birtokait unokaöcscse s leendő utóda, Brankovics György számára. Mivel pedig tudta, hogy a magyar király, a ki állandó pénzzavarral küzd, nehezen várja, különösen a pénzverő és az aranybányák visszakerülését, nagyon fontos engedményekre volt kész. Felajánlotta az ország határán levő várait, Nándor-Fehérvárt, Mácsót, Szokolt, Galambóczot s többeket cserébe azokért a birtokokért, a melyeket ő kapott 1411-ben. Zsigmond szívesen vette az ajánlatot, politikájának eredménye volt az. S a megkötött szerződésben Brankovics Györgyöt a magyar országnagyok sorába emelte, a Lázárevics-féle birtokokat neki adván, a szerb trónon való örökösödését elismerte, de kimondták, hogy ha Brankovics mag nélkül halna el, Szerbia a magyar király tulajdonába megy át.
Ezzel Asszonypataka új urat kapott, még rosszabbat, mert erélyesebbet és fondorkodóbb, kapzsibb jellemüt, mint a régi. Húsz évig volt a Brankovicsé Rivulus Dominarum s ebből a korszakból maradtak fenn különösebb jelei a város hanyatlásának, a polgárok személyes és birtokszabadsága megnyirbálásának.
1411-ben kiesett Asszonypataka az országos érdekek kapcsolatából és csak egy félszázad múlva, Mátyás király trónraléptekor került vissza abba. A közbeeső idő két részre szakad. 1445-ig, tehát 34 évig, idegen úr járma alatt, rohamosan hanyatlott, majd 1445-ben a Hunyadi János tulajdonába került s egy évtized alatt a legmagasabb anyagi és erkölcsi virágzásra emelkedett.
