Vármegyeháza.
Vármegyeháza.
Ennek során megkapjuk a négyszögű s minden oldalán emeletes, utóbb modernizált, általánosságban tetszetős külsőjű Vármegyeházát. Alapkövét még a XVIII. században tették le, a mikor a székhelyet állandósították. Hátulsó része azonban már előbb meg volt a frontjánál. A Károlyi Antaltól föloszlatott Szt. Bazil-rend szerzetesei laktak ott, a hol a fogház van. A börtönök mai napig is czellaszerűek, s ósdi zárda barátlakásának benyomását keltik.
180Első stádiuma óta több alakításon esett át a vármegyeháza, a melynek telkét gróf Károlyi Antal adta 1780 április 18-án, még pedig azzal a kikötéssel, hogy a tulajdonjog csak addig illeti Szatmár vármegyét, a meddig ezen a telken levő épületek vármegyei székház czéljául szolgálnak. A czél megszüntetésével pedig a telek tulajdonjoga gróf Károlyi Antal örökhagyóra visszaszáll. Igy szól egy része a nagykárolyi kir. járásbíróság 2230 I. k. 894. sz. végzésének, a melylyel az érdekelteket értesítették, hogy a királyi Kúria 2367 893. P. szám alatt a fenti itéletet hozta abban a perben, a mit gróf Károlyi István, az akkori alispán, – a vármegye képviselője – ellen, Szatmár vármegyének a szóban forgó ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga korlátozásának kitüntetése iránt folytatott.
A vármegyeházáról már 1810-ben azt írja Szirmay: „A vármegye itt tartja a maga közgyűléseit tágas udvarhelyen épült palotában. A rajta levő épületek olyan bőségesek, hogy a vármegyebeli tisztség a maga nyugodalmát föltalálja.” Ezt az épületet azonban úgy megrongálta a földrengés, hogy használhatatlanná vált. Ujabb fölépitéséhez láttak, mialatt egyszer az „Arany-csillag”-fogadóban gyűléseztek, majd az udvari szárnyépületben. Ezekben az években szolgálta nagy Kölcseynk a vármegyét. Irószobája manapság is megvan a hátulsó régi részben, fönt az emeleten, a járásbírói hivatalban. De nemcsak a szelid, mélyeszű költő felejthetetlen szereplésének volt tanúja a károlyi megyeháza. A hatalmas báró Wesselényi Miklós dörgő szózata is hangzott itt a Metternich-kormány ellen. Sőt ama nevezetes 12 pont is itt készült, a mely akkortájt olyan port vert fel az országban. Az ólmos botok korában meg, a híres kortesvilágban, – a melynek melegágya Szatmár vármegye volt, – jókora hadakozások színhelye volt a megyeháza és környéke. Még az ablak rácsát is betörték. Az 1887-iki tűzvész meg komolyan veszélyeztette. Domahidy Ferencz akkori főispán és Ujfalussy Sándor cs. és kir. kamarás alispán lelkiismeretes óvintézkedésének köszönhető, hogy a pusztító elem áldozata nem lett.
1905-ben új köntöst kapott az egyszerű, sima épület. Kivül-belül díszesebb lett. A szeczesszió divatos stiljét erőszakolták reá. A régi följárót hatásos lépcsőházzá alakították át. Nagy szerepe jutott benne – és épp úgy az oszlopos előcsarnokban is, a melybe a kapu-átjáróból magas üvegajtón lépünk be – a vörös márvány-utánzatnak. Stuccomunkával, aranyozással, sok czifrasággal, élénkszínű kályhával stb. látták el a nagytermet is. Hajdan csupán meszelt fala volt, a mit azonban kiváló egyének festett arczképei díszítettek. Ezek jórészt most is megvannak, sőt újakkal szaporodtak. Ott látjuk a királyt, királynét, Deákot, Kossuthot, Széchenyit, Batthyányit, Kölcseyt, gróf Károlyi Lászlót és gróf Károlyi Györgyöt. El nem mulaszthatjuk még ide följegyezni, hogy e teremben a legújabb nemzeti ellenállás alatt is érdekes mozzanatok játszódtak le, melyekről más helyen, bővebben lesz szó.
A vármegye épületében van még a a m. kir. adóhivatal, a járásbíróság, az államépítészeti és szolgabírói hivatal, a telekkönyv és a fogház. A főispán és alispán is a vármegyeházában lakik, a Kölcsey-utczára néző emeleten. A közbül levő nagy gyűlésteremből széles erkély nyílik s ez alatt van a kocsi-feljáró.
