Apa.

Teljes szövegű keresés

Apa.
Apa, oláh és magyar kisközség, a Szamos mellett. Van benne 564 ház és 3019 lakos, kik közül 913 magyar, 2013 oláh, 93 német. Az oláhok gör. katholikusok, a magyarok nagyobbrészt reformátusok, a németek izr. vallásúak. Határa 3121 kat. hold. Ősidők óta megűlt hely, határában kő- és bronzkori leletek találhatók. A község nyomára már a XIII. században akadunk. Nevét az Apa nemzetségtől vette, a melyet 1298-ban birtokosáúl említenek. Azután a meggyesi uradalomhoz tartozott. 1414-ben Miklós és János, a meggyesi bán fiai, tanúvallomást tétettek itt annak bizonyítására, hogy Balk és Drágh máramarosi főispánok ide betörtek s az ő jobbágyaikat kifosztották. A század végén még a Meggyesieké 1492-ben iktatták be itt Meggyesaljai Morócz Istvánt és feleségét, Margitot. A család kihalta után a Báthoryaké lett és a szinéri uradalomhoz csatolták. Apay Bálintnak itt Báthory Gábor 1610-ben jószágot és nemesi udvarhelyet, Szirmay Györgynek három szőlőt adományoz az apai hegyen. A következő évben Apay Bálint és Nagy Gergely kapnak királyi adományt az egész helységre. 1629-ben Ruszkai Kornis Zsigmond is részbirtokosa. 1638-ban a Zúgó-patak és Hó-patak között levő Ligeterdőn pöröltek a szinérváraljaiakkal. A meggyesi várhoz közel lévén, töröktől, tatártól sokat szenvedett. Igy az 1717-iki tatárdúláskor az egész községet fölégették és ekkor Nyeregjártó Mihály városi tanácsost is megölték. A reformátusoknak erős egyházuk volt itt már a XVI–XVII. századokban is, mai templomuk is már századok nyomait viseli magán. Épült 1640-ben, 1800-ban villám csapott a tornyába s egyik szögletét lesodorta; a torony eredeti alakjában van meg, de a templom sok alakitáson ment át, épitési modorának nagy kárára. A XVIII. század végétől kezdve Wesselényi, 36báró Vécsey, Boros, Gáspár, Katona, Daróczi, Szent-Ivány, Gabányi családoknak volt benne nagyobb birtokuk; most legnagyobb birtokosai Berenczei Kováts Gyula és Szent-Ivány Gyula, kiknek itt csinos kastélyuk van. A község lakossága hitel- és fogyasztási szövetkezetet, úgyszintén népbankot tart fenn. A görög katholikus templom 1870 körül épült. Van a községben körjegyzőség és postahivatal; távírója és vasúti állomás is van a szatmár–nagybányai vasút mentén. A határ nevezetes részei az Előhegy szőlőhegy, Erdőmező házcsoport, Jeremiás tanya, Kiskőkincs Szőlőhegy, Kovács-tanya, Nagykőkincs szőlőhegy, Szentiványi tanya és Zugó szőlőhegy. Az apahegyi bérczen értékes kénes és vasas forrás van az u. n. zúgósi forrás, a mely Kováts Gyula tulajdona.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem