Bere.

Teljes szövegű keresés

Bere.
Bere, magyar kisközség, 102 házzal, 523 ref. magyar lakossal. Határa 1498 k. hold. Régi község. Már az őskorban is megült hely, a mit az itt néha előkerülő leletek bizonyítanak. A XIV. század elején már egyháza volt. 1291-ben a Rozsályi Kún család volt földesura, mely a váradi káptalan előtt kötelezte magát, hogy Berét nem adja el másnak, csak Urdungnak, vagy Péter comes fiainak és egy másik Andrásnak, kik rokonai és a Károlyi család ősei voltak. A helység azonban a következő században a Berey és Darvay nemzetségé volt, kiktől 1412-ben Bélteki Sándrin, Drágh vajda fia foglalta el; de 1416-ban Berey Jánost és Óváry Jánost ismét visszahelyezték birtokukba. Ekkor szerezték meg egy részét a Károlyiak, 1449-ben a Sarolyáni és Samelházi családot iktatják be egyes részeibe. 1544-ben Bácsmegyei Benedek kap benne részt, 1616-ban Csöghy Pál és János. 1750-ben a Berey-család az egész helységre új királyi adományt kap. A XVIII. század végétől nagybirtokosok nincsenek a községben; az egész határ csupa kisebb nemesi birtokokból áll. A tekintélyesebb családok a mult század első felében a Berey, Baróthy, Gellért, Bartha, Varga családok voltak. Most báró Vécseynek van itt birtoka. A községbeli ref. templom nagyon régi és czinteremmel van körülvéve. Dűlőnevei közül az „Akasztófa laposa,” a Rozsályi Kún család pallosjogáról tesz tanúságot. Utolsó postája Csomaközön van, táviró és vasuti állomása Szaniszló.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem