Óvári.
Óvári.
Óvári, magyar kisközség a Szamos mellett, 242 házzal s 1525 lakossal, kik közül 991 ref., 393 g. kath., 71 r. kath. és 70 izr. vallásu. Határa 3422 k. hold. Nevét már 1381-ben Owary-nak írják. A Csaholyiaké és Drágfiaké volt. Mellettük később a Darahy, Gacsályi és a Csatóházi Csatóknak is van benne részük. 1483-ban Szokoly dános csanádi püspök és testvérei királyi adományként megkapták az egész helységet a révvel együtt. A XVI. században a Báthoryaké volt, egész a család kihaltáig. 1609-ben Vetési Lászlót iktatták be az egész helységbe. Ebben a korban jelentékeny helység lehetett; 1554-ben itt tartottak a reformátusok nevezetes zsinatot, melyen a szatmár vármegyei reformáczió áttért a lutheri irányról a kálvinira; 1610-ben Thurzó György nádorispán innen intézett Szatmár vármegyéhez diplomát „in oppido Ovári”. A régi Óvárit azonban a Szamos elhordta és a község uj helyre telepedett. A XVIlI. században a Szilágyi, Mátay, Pogány, Peley és Rápolthi Nagy családok szerezték meg birtokát, de 1773-ban a jezsuitáknak is volt itt részük. A XIX. század közepéig a Mátay, Kerekes, Peley és Szilágyi családoké volt. Most nagyobb birtokosai Szilágyi Béla és László és Komoróczy Iván. A ref. templomot 1811-ben épitették és itt egy 1717- ből származó vert arany-kelyhet őriznek. A g. katholikus templom 1875-ben épűlt. A határban 136van a Tanyák tanya. Van vasas gyógyfürdője is. A dülőnevek közt érdekesek a Borczhalom, melyről a nép azt hiszi, hogy Árpád vezéréről, Borczról vette a nevét. A Babod dülő állítólag egy elpusztult község emlékét őrzi. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Csenger.
