Pórtelek.

Teljes szövegű keresés

145Pórtelek.
Pórtelek, kisközség az Ér vidéken, 91 házzal, 512 lakossal, a kik között 20 magyar, 461 oláh, 18 német. Vallásuk főleg g. katholikus. Határa 2040 k. hold. Nevét már 1366-ban mai alakjában írják. Ekkor már a Porteleki családé volt. 1385-ben tanúkat vallattak itt, mert Porteleki Jakab, János, László és Pál az Irinyi János prókátorát megölték, mivel ellenük vallott. 1420-ban az egész helység a Porteleki Pál fiaié, de 1422-ben a Porteleki leányok révén Kántor Domokos és Rezegey György is részt kapnak benne. A XVI. és XVII. században a Rezegey s az Irinyi családoké. 1747-ben Eötvös József az egész helységre kir. adományt kap. A XVIII. század végén birtokosai az Irinyiek, Geötz, Zimány és Okolicsányi családok s mellettük a XIX. század elején még a Lubyak és a báró Luzsénszkyek is. Ez utóbbiak birtoka és úrilaka most özv. Hajagos Benőnéé. Határában van a Hajagos, Zanathy és Szabó tag, mely utóbbit azonban Petri község vett meg; a határ nagyobb része a Zanathy családé. Görög katholikus templom van benne. Posta helyben van, vasúti- és távíró állomása Reszege-Piskolt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem