Ujhuta.
Ujhuta.
Ujhuta, (Szelestyehuta), kisközség a Bükk hegységben 190 házzal és 435 lakossal, kik közül 40 magyar, 150 német és 241 oláh. 245 g. kath. és 188 r. kath. vallású. Határa 1987 k. hold. Nevét 1272-ben Stylytebuk alakban említik az oklevelek. A tatárjárás előtt a Dienesfiaké volt. V. István Mykolá-nak, Fylpy comes fiának ajándékozta. Hajdan földvára is volt, de ez már a XV. században elvesztette jelentőségét. Maga a község pedig Szelistye név alatt tengett s a meggyesi uradalomhoz tartozott. A szatmári béke után Erdőd királyi adománynyal báró Károlyi László birtokába jutott. A gróf Károlyiak az erdődi uradalomhoz tartozó Bükkalja-hegységben a XVIII. század közepe táján építették az első üveghutát, melyet az által, hogy nagymennyiségű hamuzsírt is termelt, a tüzelő-anyag pusztulásával, a XVIII. század végén ugyancsak az erdődi uradalomhoz tartozó Glódi pusztára, s innen hasonló okokból Óhutára helyeztek. 1801 óta működik itt. 1902-ben Rényi Árpád teljesen átalakíttatta és ezzel a modern berendezésű gyárak sorába lépett. E gyár első volt az országban, mely e gyári iparral kapcsolatos kosárfonó háziipart meghonosította és ez által mintegy 10 község munkakereső népének ebben is állandó foglalkoztatást nyújt. A gyár kevés megszakítással 1822. év óta van a Rényi-család kezében. Petőfi Sándor 1847-ben Zelestyéről, – a Nemzeti Muzeumban őrzött eredeti kézirat szerint – a következőket írja: „Néhány napi mulatás után (hanem ilyen mulatást nem kívánok még izének se') Erdődről Nagybánya felé indultam. Pünkösd első napját Zelistyén töltöttem, az üveghutában, mit még sohasem láttam s így rám nézve igen érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni? barátom, azoknak az embereknek ez olyan könnyen megy, mint nekem a versírás; az ördög gondolta volna. Azt hittem, hogy minden üvegnél egy-egy tüdő szakad meg, hát pedig dehogy. A vidék gyönyörű; regényes, erdős völgy, Erdély tőszomszédságában. Különösen győnyörködtem este, midőn minden sötét volt, csak a hutából világított rám a pokoli tűz. Köröskörül a roppant sötétség s közepütt ez a láng… Olyan volt a világ, mint egy haragos, félszemű óriás.” Van a községben róm. kath. tempom, a melyet a Károlyiaktól idetelepített svábok építettek, de elpusztúlván, 1901-ben újra felépült. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Válaszút.
