János Zsigmond.
János Zsigmond.
Ezzel Szatmár és vele együtt a vármegye nagyrésze ismét a János Zsigmond uralma alá került. Ez a kedvező fordulat annyira felvillanyozta az ifjú fejedelmet, hogy török segítséggel valóságos hódító hadjáratba fogott. Hadadnál akarta kezdeni dicsőséges pályafutását, a hol nem rég vezérei vereséget szenvedtek. Megneszelték ezt a Ferdinánd-pártiak, és Szennyesi Mátyást küldték ellene, kipróbált és harczedzett katonákból álló derék sereggel. De ezt Báthory István kétszáz lovasból és 50 gyalogosból álló csapatával váratlanul meglepte és szétszórta. Azután Hadad ostromához fogott és azt nehány nap múlva elfoglalta, a mikor egyszersmind Szennyesi Mátyás is fogságba került. Innen Ecsed alá mentek az erdélyi hadak. A szorongatott Báthory Miklós kénytelen volt velök oly egyességre lépni, hogy ha a királytól hatvan nap leforgása alatt segitséget nem kap, feladja a várat. Majd Rozsály és Szinér ellen vonulnak s ezeket is beveszik; ellenállhatatlanul törnek éjszak felé mindaddig, míg egész Éjszak-Kelet-Magyarország, föl Kassáig, mindenütt János Zsigmondot vallotta urának.
De erre már az új király, Miksa is megemberelte magát és korának leghíresebb hadvezérét, Svendi Lázárt küldte el Báthory András és más magyar urak társaságában, az erdélyiek visszaszorítására. Balassa és Perényi Gábor tanácsára először Tokajt vették ostrom alá, melyet az egyesülő Bodrog és Tisza folyók, meg hatalmas sánczok védelmeztek. Ezután Szerencset ostromolták ki. Ennek hírére Somlyói Báthory István, fejedelmével egyetemben, nem bízott többé abban, hogy Szatmárt ilyen jól felkészült hadsereggel szemben megtarthatja; földig lerombolták tehát az egész erősséget és elvonultak alóla. A Svendi éles szeme azonban rögtön átlátta a hely fontosságát és elhatározta, hogy újból felépítteti a várat. Valami százezer embert hajtott össze Szatmárból és a szomszéd vármegyékből és újból helyreállíttatta a sánczokat és a bástyákat.
Ezt az időt János Zsigmond arra használta föl, hogy a béke feltételei felől kezdett alkudozni. Ebből a czélból Báthory Istvánt küldte el először Svendihez, majd a mikor ez őt elutasította, azt adván okul, hogy felhatalmazása eddig nem terjed, egyenesen Bécsbe a császárhoz. A lengyel király közbenjárásával már kedvezően állott a béke ügye; kölcsönös véd- és daczszövetség, meg házassági szerződés volt készülőben a két ellenséges dinasztia között, mikor Békés Gáspár, János Zsigmond portai követe, mindezt egyszerre meghiusította. Szulejmán szultán nevében aranyhegyeket ígért az ifjú fejedelemnek, csakhogy őt szándékától elvonja. Az ingatag Szapolyai hajlott a cselszövő fondorkodásaira s a bécsi tárgyalásokat megszakította. Báthory Istvánnak kellett ezért meglakolnia, mert mint valami kémet elfogták és őrizet alá tették. Hasonlóképen járt az utána küldött Kendi Sándor is. Csak hosszú idő mulva bocsátották őket szabadon.
Becsületére válik Szulejmán szultánnak, hogy sokkal lovagiasabb volt, mint korának bármely keresztény fejedelme. A mit ígért, azt megtartotta, ha a félvilágot kellett is miatta mozgásba hoznia. Addig is, míg ő maga, a hetven éves öreg ember, kezébe veheti a próféta zászlaját, melyet minden igazhívő muzulmánnak követni szent kötelessége, Hamza füleki beglerbéget tízezer emberrel küldte fogadott fia, János Zsigmond segítségére. A török párt ilyképen mintegy huszonötezer főnyi seregre növekedvén, Svendit nyílt csatára akarta rábírni. De ez nem akarta hadvezéri hírnevét és császárja összes érdekeit egyetlen ütközettöl függővé tenni, azért gondosan kerülte a döntő pillanatot. János Zsigmond tehát, hogy ne töltse hiába az időt, Erdőd ostromára sietett.
Tudjuk, hogy ez a vár már csaknem kétszáz év óta a Drágfiak tulajdona volt. De miután Drágfi Gáspár egyetlen kiskorú örökös hátrahagyásával, nehány évvel azelőtt elhalt s özvegye Báthory György nejévé lett, a vár az egész hatalmas 442uradalommal együtt az ő kezébe jutott; a kiskorú Drágfi-örökös halála után adománylevelet is szerzett reá. A vár kitünöen meg volt erősítve; a magyarokon kívül benne volt Lamberg ezer német katonája s még az ostrom alatt is be tudott oda csempészni Svendi egy csapatot. Mindazonáltal a megszállás negyvenedik napján szabad elvonulás feltétele alatt feladta az őrség a várat. De hiába bíztak a pogány hitében, mert vagy felkonczolták, vagy rabságra vetették valamennyit. Ugyanezen időtájban Balassa Menyhért Nagybányát térítette vissza a császár hűségére.
Az ősz már előrehaladt; közeledett Szent Demeter napja, a mikor a török hadsereg múlhatlanul téli szállására vonult vissza. Azért serényen folytak az üzenetváltások Miksa király és Szulejmán szultán között. Végre olyan-amilyen feltételek alatt a fegyverszünet létrejött és mindkét fél a Tisza felé vonult seregével. Azonban Kisarnál a törökök szénás szekereit megtámadták a császáriak, a miért mindkét részről heves harcz fejlődött ki, melyben különösen Balassa Menyhért és Kerecsényi László tüntek ki legjobban; a törökök részéről a lippai bég is ott vesztette életét. Végre szeptember végén a törökök felszedték táborukat és eltávoztak állomásaikra. Svendi, Báthory Andrással együtt, egyideig Szatmár várában tartózkodott, majd mikor ez utóbbi vele meghasonlott és tőle eltávozott, ő is itt hagyta a vármegyét. A vár parancsnokává Máger Erazmust tette, kinek meghagyta, hogy folytassa az erődítési munkálatokat s mindenre készen álljon, nehogy oly meglepetés érje, mint annak idején Balassát.
A következő 1566. esztendő nemcsak Szatmármegye, hanem az egész kereszténység történetében nevezetes, mert Szulejmán szultán akkor indult utolsó hadjáratára. Vállalatának okai között nem utolsó helyen állott az sem, hogy Szatmárt nem akarta a bécsi király kezén hagyni. Azonban a gondviselés úgy akarta, hogy Zrinyi Miklós föltartóztassa őt Szigetváron s míg maga is hősi halált hal, a szultán is ott végezze életét. Ezzel a hódító hadsereggel egyidejüleg kelet felől nagy tatárcsorda is tört az országra, mely rémítő pusztításokat vitt véghez. Éjszakkelet népe, ki hova tudott, vagy Szatmárra, vagy Máramaros és Erdély bérczei közé menekült. A magyarság egész jogosan Svenditől várta védelmét de hiába, mert ez, bár Kassánál ötezer embere volt fegyverben, ki sem mert mozdulni. Erre János Zsigmondban forrott föl a keresztény érzelem. Ujváros és Debreczen között megtámadta és szétverte szövetségeseit és foglyaikat elszedte.
