Sertéstenyésztés.
Sertéstenyésztés.
Szatmár vármegyének sertés-tenyésztése a múlt század második felében olyan magas fokra emelkedett, hogy az országos tenyésztés és kivitel jelentékeny százalékát tette. A debreczeni és kőbányai hizlalók innen kapták a legkitűnőbb anyagot. A folyók szabályozását megelőző időkben a nagyterjedelmű mocsaras legelők és az avasi közbirtokosság közös erdőségében folytatott téli makkoltatás a sertéstenyésztést nagyon elősegítette. Nyáron pedig az ecsedi láp környéke volt az ezrekre menő nyájak legelőhelye s itt a csíkon, halon és búja növényzeten pompásan kihíztak a sertések. A sertéstartás ilyen előnyei mellett igyekeztek is a gazdák tömérdek és a legjobb fajtájú nyájakat tartani. A legelterjedtebb és legjövedelmezőbb fajok közé tartozott a kisjenői fehér göndörszőrű mangalicza és a Szunyogh-féle fekete, fecskehasú. Midőn azonban a sertéstenyésztés virágkorát érte, egyszerre pusztító döghalál ütött bele a sertésnyájakba, a sertésvész, a mely rövid 2–3 év alatt a vármegye sertés-állományának 50%-át megsemmisítette. A kétségbeesett gazdák egy része aztán nyájának maradványát eladta, míg a kitartóbbak kezdtek védekezni a különféle szérumokkal, azonban mint a következés igazolta, kevés eredménynyel. Hogy milyen óriási csapás volt a sertésvész a vármegyei gazdaságokra, kitünik abból, hogy míg 1890-ben a sertés-állomány 320.000 darab volt, az 1900-ban már 150.000-re csökkent. Ennek aztán természetes következménye lett a vármegyei hízlaldák feloszlása és a vagyonos sertés-kereskedők bukása. Ma a rohamos pusztítás apadt, a sertésárak pedig emelkedtek s a tenyésztés ismét javúl. A nagybirtokosok között különösen a gróf Károlyi, báró Vécsey, gróf Hadik-Barkóczy, továbbá a gróf Telekiek, a báró Perényi uradalmaiban a sertés-állományok régi, jó minőségükben 309maradtak meg, míg a középbirtokosok közül a Szuhányi Ferencz csengeri, Jékey Mór géberjéni, Szerdahelyi Ágoston vetési, Csengeri Mayer krassói, Németh Elemér győrteleki, Kende Béla csekei, Kölcsey Antal mikolai, Domahidy István domahidai, Jármy Andor nagydobosi, Böszörményi Emil nagykolcsi gazdaságaiban igen szép kondorszőrű mangalicza-nyájak vannak. Ezenkívül a kisgazdák is nagy előszeretettel foglalkoznak a sertés-tenyésztéssel. Minden községben meg van a csürhe-legeltetés és így a szegény embernek is megkerül a nélkülözhetetlen zsírozója. Az egyes községek kondáiban mindíg a közeli nagybirtokosok sertésfajai vannak meg. A hegyvidéken azonban, pl. az avasi községekben, még ma is lehet látni úgynevezett oláh disznót, mely szálkás szőrével, nyúlánk, vékony dongájával, hosszú fejével, kurta, hegyes fülével a vad-disznóra emlékeztet. A nyugati hússertések tenyésztése itt még számba sem vehető, mivel még csak most kísérleteznek vele a kisebb gazdaságokban.
