Uj püspök és főispán.
Uj püspök és főispán.
A jótékony és tudós püspök október 1-én érkezett székhelyére, a hol ünnepélyesen fogadták, s mindvégig gyönyörködtek fényes egyházi és világi szónoklataiban s a mikor őt 1887-ben el kellett veszíteniök, vérző szívvel búcsúztak tőle, de a szeretettel teljes viszony továbbra is fenmaradt a város és a nagyváradi püspök között s a későbbi bíboros örömünnepségein Szatmár mindig képviselve volt.
Az új püspök után jöttek az új főispánok. Ujfalussy Miklóst jan. 30-án, lemondása után pedig Domahidy Ferenczet május 31-én iktatták be hivatalába.
Domahidy Ferencz Szatmár város jó és hű barátja volt, a ki a város felvirágoztatását szívén viselte. Ő magát első sorban a város főispánjának tartotta, azért előszeretettel tartózkodott itt és a közélet mozgalmaiban, a társadalmi téren is élénk részt vett. Később, mikor távozásának híre szárnyra kelt, a város közönsége lelkesen tüntetett mellette s fáklyás zenével s magyaros marasztaló szóval tisztelte meg. Mikor pedig 1892-ben hivatalát letette s a magánéletbe lépett, itt maradt, itt élt, mint a város polgára és bizottsági tagja. Mindenki fájlalta halálát, a mely 1902-ben következett be.
Schlauch püspökről az 1879. évszámban újból meg kell emlékeznünk, őfelségeik ezüstmenyegzőjének emlékére a Szatmár és megyei néptanítói fizetés javítására örök alapítványul tízezer forintot tett le. A városi közönség április 7-én tartott közgyűléséből üdvözlő iratot küldött a jubiláló uralkodó párnak. A felirat remek szövegét Jandrisics János, a későbbi plébános tanár írta, a díszoklevél rajzait pedig Metz Rudolf tanár készítette.
