A törökök Szatmár alatt.
A törökök Szatmár alatt.
A Szamos vize által védett város végső veszedelembe jutott. Az eledel fogytán volt, a lovak a fák rügyein tengődtek, de különösen kétségbeejtő volt a puskapor hiánya. Ehhez járúlt, hogy a törökök Németit felgyújtották s az éjszaki szél a zsarátnokot egyenesen Szatmárra vitte s azt is felgyújtotta. Odaégett a megmaradt élelmiszer, tábori felszerelés; összeolvadt a hadi győzelem alkalmával zsákmányolt pénz; odaveszett számos ember; oltásra senki sem gondolhatott, mert a török a tűzvészszel egyidejűleg heves támadást intézett a város ellen és kis híja volt, hogy el nem foglalta. Az ellenség azt hitte, hogy ennyi szerencsétlenség után megtört az ostromlottak bátorsága; azért találkozóra hívta a vezéreket. Nem tetszett ugyan a szatmáriaknak az ajánlat, de mégis kiküldték Zay Ferenczet, hogy hallgassa meg Hamza bég ajánlatait. Mint előrelátható volt, az egyezkedés nem sikerült, mert a török Szatmárt kívánta, a magyar pedig csupán fegyverszünetbe mehetett bele. Ily nehéz helyzetben a vezérek tanácsot tartottak s azt határozták, hogy Balassi Menyhért lopózzék ki a várból s nézzen a környéken segítség után. Szívesen ráállott; éjnek idején csolnakba ült s a folyó árja csakhamar túlvitte az előőrsök vonalán.47)
47) U. o. 235. lap.
Nemsokára megtudták, hogy Ferdinánd egyik vezére, Székely Antal, ötezer emberrel Ecsed mellett táborozik; hozzá csatlakoztak még a Gyulaiak 600 lovassal s még valami 416 sziléziai lovas. Ezekkel kellett volna most összeköttetésbe lépni. Zay Ferencz tehát a hadi-tanács ellenére hidat veretett a Szamoson s egy csónakon kiszöktetett altiszttel azt üzente Székelynek, hogy válaszszon ki 300 gyalogost, kötöztessen mindegyik nyakába egy bőrzsákban puskaport, legyenek meghatározott napon és órában Németiben s akkor a várőrség kirohanást intéz és a segélycsapatot a lövőszerrel együtt a városba hozza. A török ellenben, látva a készületeket, azt tervezte, hogy az éj sötétségében a kész hídon át betör Szatmárba. Úgy is történt. A további fejleményeket a harcz főhőse, Forgách Simon maga beszéli el nagy részletességgel. „Alig hogy betakarodtunk volt Németibe – írja, – rögtön nagy lövöldözést és rettentő „Allah” és „Jézus” kiáltást kezdénk hallani. Rögtön megértettük, hogy a törökök a hídon átmentek és a várost ostromolják. További parancsot sem várva, én a saját csapatommal száguldva rohantam utánuk. Mihelyt a városhoz értünk, lovainkat szélnek eresztve, talpra ugrottunk és felfutottunk a bástyára. A híd fölött állott ez, ott, a hol a Szamos derékból kijön az a szakadék, mely a várost körülfolyja. Azontúl nem volt egy csöpp palánk sem, hanem mi rekesztettük el az üres tért hevenyészett torlaszszal, hogy az ellenség be ne rohanhasson a nyitott városba. Mikor tehát odaérkeztünk, már akkor török zászló lengett a várfokon. Mi is aztán rájok támadtunk és kemény kézi tusába elegyedtünk. De biztosan elveszett volna a vár, ha a bástyához nem érkezik Dobó Domokos, ki köszvénye miatt otthon 186maradt s most a nagy sivalkodást hallva, lóra kapott s kit szép szóval, kit hegyes tőrével biztatott a harczra. Én is előparancsoltam az én vártámról 60 német zsoldost s ezek irgalmatlan pusztítást vittek véghez a támadók között. Mikor soraik ritkúlni kezdettek s a zászlót is elnyertük, meghátráltak és visszafutottak a hídon. Így menekült meg Szatmár a kirohanás után, mely teljesen hiábavaló volt, mert Székely Antal sem gyalogosokat, sem puskaport nem küldött a kitűzött időre.48)
48) U. o. 235. és 236. lap. Óváry L. Okmánymásolatok: II. k. 155. l.
Szerencsére a török az ostrom tizenhatodik napján elvonúlt a város alól, mert bár a Szilágyságot Almásig, az egész Krasznamentét s a Szamos vidékét Ecsedig kirabolta, élelemhiányban szenvedett. De a városbeliek is odáig jutottak már, hogy, ha az ellenség még három napig a sánczok körül marad, megadják magukat. Így határozták el a vezérek tanácsában. Miután a török eltakarodott, az őrségen kívül a magyar sereg is Ecsed alá sietett; ki gyalog, ki lóháton. De még az utóbbiaknak is vagy nyerge, vagy féke, vagy egyéb szerszáma hiányzott, mert odaégett az ostrom alatt.
Ferdinánd élete végét közeledni érezvén, mindenképpen azon volt, hogy fiát, Miksát, megkoronáztassa. Először Prágában díszítették fel a Szent Venczel koronájával, azután Frankfurtban választották római királylyá. Itt fogadta azt a török követséget, mely a szultán ajándékait átadván, nyolcz évi békét ajánlott. Ferdinánd az ajánlott békeföltételeket elfogadta. Bécsbe visszatérve, éppen a magyar koronázás előkészületeivel volt elfoglalva, mikor János Zsigmond követe, Somlyói Báthory István, fejedelme ajánlataival megérkezett. A rég megszakadt alkudozás fonalát akarta fölvenni. A tárgyalások megszakadása miatt beállott ellenségeskedések alatt Balassa Menyhért az őszi időhöz mérten azt eszelte ki, hogy faluról-falura járva, üres hordókat zsarol és a tokaji szüretet megrabolja. Távollétét felhasználták a szatmáriak. Megüzenték Somlyói Báthory Istvánnak, ki akkor Várad parancsnoka volt, hogy Balassa erőszakoskodásait tovább nem tűrhetik; jöjjön, foglalja vissza jogos örökét: az alkalom kedvező, mert csupán kis csapat őrzi a várat. Báthory felfogta a pillanat jelentőségét és rögtön útra kelt. Hadainak megigérte, hogy a zsákmányt teljesen nekik adja. Útközben kiosztotta mindegyik csapat kötelességét: melyik hol rohanjon a bástyákra, sánczokra; mint essenek neki fejszékkel a palánkoknak, kik dobjanak tüzet a házakra és mint történjék mindez egyszerre minden oldalról, mielőtt az őrség meglepetéséből fölocsudnék. A roham az esti órákban pompásan sikerült; rövid, de véres harcz után a 200 német s majdnem ugyanannyi magyar harczos megadta magát. Mintegy tízezer font arany esett zsákmányúl, ezenkívül drága edények, női ékszerek, gazdag házi felszerelés, a mit Balassa rablóhadjáratain gyűjtött össze. Fogságba jutott még felesége is, gyermekeivel együtt. Báthory megtartotta ígéretét: a zsákmányt felosztotta katonái között s az őrséget szabadon bocsátotta, csupán a rabló családját szolgáltatta át a fejedelemnek.51)
51) Forgách: XIV. k. 275–276. lap. Verancsics: az 1564. évnél. Országos levéltár: N. R. A. Fasc. 992. Nr. 11.
Az 1564. év elején újúlt erővel fogott mindkét fél a háborúhoz. Időközben azonban Ferdinándnak sikerült a szultánt oly parancs kiadására bírni, hogy János Zsigmond elégedjék meg Nagybányával, Szatmárt pedig adja át a királynak. A boszús erdélyi fejedelem a várost feldúlta, a várat pedig a földdel egyenlővé tette, hogy új birtokosa semmi hasznát se vehesse. Ennek hírére Svendi Szatmárnál termett. Maga előtt hajtott vagy százezer embert s rögtön hozzáfogott a fontos erődítmény helyreállításához. Azonban a ravasz fejedelem álígéretekkel fegyverszünetre bírta Svendit s közben bécsi és konstantinápolyi követségével addig húzta-halasztotta az időt, míg a török segítség, valami 30,000 ember, megérkezett. A császáriak ugyan csupán félannyian voltak, de Svendi hadvezéri tudományában bízva, fölvette velök a harczot. Véres tusa folyt különösen egy dombért, mely a váron kívül feküdt. A törökök minden erejüket megfeszítve hatalmukba akarták azt keríteni, hogy onnan ágyúzhassák a várat. Mai ismereteinkkel sehogy sem tudjuk azon domb ottlétét megfejteni, mert semmi esetre sem lehetett geografiai alakúlás. Csakis úgy fejthetjük meg, hogy a vár minapi romhalmazából keletkezett és Svendi nem ért rá azt eltakarítani. Sok előkelő jeles vitéz hullott el azon mindkét hadseregből.
Nem hiányoztak az érdekes epizódok sem.
Mint a hogy a trójai háború korában a hősök egymást párbajra hívták s a két sereg szemei előtt küzdöttek életre-halálra, úgy állott itt elő egy hetyke török s felszólítá Bánffy Bálintot, hogy törjenek kopját a két császár egészségére. 187Az ilyen felesleges erőpazarlást tiltották ugyan a magyar törvények, de melyik magyar vitéz húzódott volna félre az ilyen kihívás elől? A komoly történetíróból, Verancsicsból valódi epikus költő lesz, mikor a bajvívás eredményét nekünk elbeszéli:
„Az törököt lováról leeklelé,
És az fődön fejét vevé,
Az tisztességet Bánffy megnyeré”.
És az fődön fejét vevé,
Az tisztességet Bánffy megnyeré”.
Egy másik napon a várőrség parancsnoka, Grasbain, kiosont a várból madarászni; úgy látszik, ez volt a szenvedélye. De a törökök rálestek s úgy kidobták a nyeregből, hogy holtig senyvedett sérüléseiben; akkor is csupán legénye mentette meg, hogy fejét ne vegyék.
Szatmárral a török nem boldogúlván, Erdőd alá ment, melynek részben német őrsége föladta a várat.
Erdőd meghódolása után Svendi attól félt, hogy minden oldalról körülfogja az ellenség; azért csendben fölszedte a táborát és a Tisza felé szökött. De a törökök utána eredtek és Kisarnál érték utól, a hol magát elsánczolta. Itt mindkét fél meddő csatározásokkal töltötte el az időt, míg végre Svendi a törököket visszaszorította, kik végre október elején hazatakarodtak, mire aztán Svendi is átkelt a Tiszán.52)
52) Verancsics: Lásd az 1564. és 1565. éveknél. Forgách: XV. k. 280–290. lap.
A. következő esztendőben a háború tovább folyt. Svendi és János Zsigmond maradtak egymással szemben. Szatmár-vár kommendánsa, Máger Erazmus oly biztonságban érezte állomását, hogy azt itt hagyva, külső hadi vállalatba fogott. Magához rendelve Kővárról Zólyomi Pétert és Viczmándy Tamást, Szent-Jób várát támadta meg, melyet egy kis erdélyi csapat tartott megszállva. A háború súlypontja nem is itt volt, hanem Munkács körül. Mikor ezt Svendi ostrom alá fogta, János Zsigmond oly haragra gyúlt, hogy saját szavai szerint nemhogy a törököt, hanem még az ördögöt is kész volt annak megvédésére segítségűl hívni. A török hadak felvonulásának szomorú következménye lett a császáriakra nézve, mert János Zsigmond a temesvári basával egyesülve, egymásután foglalta el vagy rombolta le az éjszak-keleti várakat. Miksa király ezen az előnyomúláson megrémülve, gyors futárt küldött konstantinápolyi követéhez, hogy tegyen meg mindent a béke helyreállítására. Erre a nagyvezér és a többi állami főméltóságok lealázó szidalmakkal illették mind őt, mind császárját; mindkettőt kutyának czímezve, kijelentették, hogy mindaddig, míg Szatmárt és Tokajt János Zsigmond vissza nem kapja s az évi adó megfizetve nem lesz, tovább folyik a háború. Miksa nem tehetett mást, mint hogy a változhatatlanba belenyugodjék. Verancsics Antalt, a történetírót, és Tiefenbach Kristófot, a későbbi szatmári várparancsnokot küldte Konstantinápolyba. A békét 1568-ban nyolcz évi időtartamra oly feltétel alatt kötötték meg, hogy Miksa lemond mindazon területről, mely eddig neki is, a töröknek is fizetett adót.54)
54) Forgách: XVII. 366., 369., 370., 376.
Alig három évvel utóbb, 1571-ben, II. Szapolyai korai sírjába dőlt. Helyébe Báthory az erdélyiek, Békés Gáspár fondorlatai ellenére, Báthory Istvánt, Szatmár egykori földesurát, választották fejedelmökké. Ez a bölcs és vitéz ember úgy igyekezett országa jólétét biztosítani, hogy a törökkel is, a magyar királylyal is jó viszonyt tartott fenn. Az előbbivel sikerült ez mindvégig, de nem úgy Miksával, ki, úgy látszik, csak álszerénységből írta a fejedelemválasztáskor az erdélyieknek, hogy nem tart számot a megürűlt trónra, mert úgy sem tudná a török ellen megvédeni. 1575-ben Békés Gáspárt küldte Báthory ellen. Szatmáron vonúlt keresztül a támadó sereg; itt csatlakozott hozzá Pongrácz Frigyes, a várbeli magyar őrség kapitánya. De ugyancsak Szatmár fogadta falai közé a szentpáli csata után a megvert sereg romjait s tanúja volt azon kifakadásoknak, melyekkel Békést, mint a szerencsétlenség okozóját, a menekvők illették. A pórúl járt embernek titkon kellett előlök Kassára szöknie.55)
55) Bethlen: Hist. Transsylv. II. 295., 296., 320. Forgách: XXI. 467.
Még jobban megtisztelték Báthory Istvánt és benne az egész magyar nemzetet a lengyelek, mikor őt 1575-ben királyukká választották. Miksa császár is számot tartott e méltóságra; azért Tiefenbach Kristóf szatmári várkapitányt küldte Báthoryhoz követségbe, s arra az esetre, ha szándékától eláll, neki ígérte Szatmárt, nemzetségének ősi örökségét, és az aranyban dús Nagybányát. De az ajánlatot Báthory visszautasította. A mit Miksától nem tudott elérni István lengyel király, azt utódjától, Rudolftól próbálta kieszközölni, de ekkor sem sikerült 188Szatmárt visszanyernie.56) Végre, nehogy a két katholikus fejedelem között háború üssön ki, XIII. Gergely pápa Possevino Antal jezsuitát küldte ki békéltetőül. Ennek sikerült az egyességet megkötnie, de oly feltétel alatt, hogy Zazar, Szinérváralja és Szatmár a lengyel királyé lett.
56) Óváry L. Okmánymásolatok. II. k. 204. és 207. l. Országos levélt. N. R. A. Fasc. 913. Nr. 15–21. N. R. A. Fasc. 957. Nr. 45. Bethlen: Hist. Transsylv. II. 413., II. 436.
Szatmár az 1565. évi ostromtól csaknem négy évtizeden át aránylag békés éveket élvezett. A hatalmas vár, melyet ezerötszáz vegyesen magyar és német katona tartott megszállva,57) tiszteletet parancsolt messze vidéken. Jeles főparancsnokai voltak, kik később magas katonai méltóságokra emelkedtek. Mager Erazmus,58) Raminger Jakab,59) Tiefenbach Kristóf, a magyar anyától született gróf Nogarola Ferdinánd60) neveit ismerjük.
57) Istvánffy: XXII. 278.
58) U. o.
59) Városi levéltár: 1570. év, Fasc. 1. Nr. 10.
60) Istvánffy: XXV. 344.
