Vőfélyversek
Vőfélyversek
A lakodalmi szokásokat szépen jellemzik a vőfélyversek, melyeket azonban rendszerint vőfélykönyvekből vesznek és vidékenként, bizonyos helyi módosításokkal mondanak el. Kevésbé ismert még a végvári mondóka; mely jóízű, elmés fordulata következtében a közlést megérdemli.
„Tisztelt vendégsereg, szót kérek, uraim! – Hallgassák meg sokat jelentő szavaim! Tudom önöknél is régen volt az ebéd, – Nem tesz kárt gyomrukba egy kis programmbeszéd. – Künn jártam a konyhán, hol az étkek főnek, – Szakácsaink négy nap óta sürgölődnek; – Mindent kihordtak már az éléskamrából, – Czukrot, timsót, kámfort a Hermi boltjából; – Hogy e fogyatkozást gyorsan helyre hozzam, – Tizenkét szekeret neki indítottam, – Hogy Bécsből hozzak el minden fűszerszámot, – Adtam nekik útra egy-egy pénzeszsákot; – Aztán megnéztem a tömérdek fazekat, – Üstöket, tepsiket, kerek lábasokat, – Sorra kóstolgattam egy öles kanállal, – Elláttam jó bőven sóval, paprikával. – Hogy mi mindent főznek, fogalmuk sincs róla: – Kocsonyának készül tizenkilencz gólya, – Hízlalt verebeket forgatnak a nyárson, – Medvetalpat sütnek ébenfa-parázson. – Nyulaknak farkából főzik a paprikást, – A hajas krumplihoz fogadtak egy halászt, – A puliczkát pedig oláh papok gyártják, – A kásába a húst gőzhajók szállítják. – Franczia szakácsunk főzi a gölődint, – Jó spenót-czuspázzal megraktam három szint. – Forró zsíron sütik korpából a fánkot; – Káposztába vágták szalonásládánkat. – Barátfüle is lesz, jól besavanyítva, – Tök sülve és főve kétfele hasítva. – Foghagyma, olajjal, mártás vagy százféle. – De ki tudna sorra beszámolni véle? – Süteményünk is van, túrúval, lekvárral, – Jól megczukroztuk már százötven hombárral: – Szóval. ennivalónk elég két hónapra; – Csak az kell, a ki az asztalra felhordja.”
Következik ezután az ételhordó legények felavatása, ilyképen:
„Tisztelt násznagy uram, ismét megérkeztem, – De most hadsereggel. Ezennel jelentem, – Most már kiállhatok a csatamezőre, – Törökkel-tatárral véres menyegzőre. – A míg ezt a tábort összeverbuváltam, – Szép magyar hazánkat egészen bejártam. – Voltam túl a Dunán, a bérczes Erdélyben, – Nagy magyar Alföldön, Kárpátok tövében. – Zászlóm alatt van az ország egész népe, – A magyar ifjúság: nemzetünknek éke; – Székely testvéreink, a kunok és jászok. – Meglátják, hogy futnak tőlünk a kozákok! – Harczban a magyarnak sohasem volt párja! – A magyar katona Isten katonája. – Muszkát vagy németet ágyúval, puskával, Tönkrever a magyar, egy szál pipaszárral. – E hős hadseregnek vezére én vagyok, – Lénungot, menázsit számukra én adok. – Ki hü katonám lesz, bőrét kitömetem, – A gyávákat pedig mind főbe lövetem! – Mindenik katonám magyar vérből való. – Hiszem, hogy egy sem lesz közöttük áruló! – Harczban edzett hősök, akar csak jó magam. – Vizsgálja mellöket, tisztelt násznagy uram! – Ez a két dalia Attilának vére, – Az egyik egy kissé sántít tyúkszemére; – De már ez a másik talpig derék legény, – Kedvencz eledele a jó túrós lepény; – Ez a vitéz pedig Árpád unokája, – Ha szól a muzsika, rezeg a bokája, – Szereti a kártyát és boros üveget, – Asztalokra bőgve hordja a kenyeret. – Ez a magyar itten, Botond nemzetsége, – Sovány még egy kissé, de van egészsége; – Tréfálkozni vele, nem is igen merek, – Nyúlszívű a szegény, azonnal pityereg. – Ennek meg az őse Kinizsi lehetett, – Mert a mióta él, egyszer sem nevetett; – Olyan savanyún áll mindig a pofája, – Mintha muszka császár lett volna gazdája., – Ez Rákóczi-fajta, elszánt, kurucz-gyerek; – Sokszor úgy elalszik: beköpik a legyek, – Él-hal a lányokért, persze csak titokban, – Kitűnően tánczol maga a sarokban. – Ez Báthori-gyerek; meg is látszik rajta; – Akkora a feje, mint egy üres pajta! – Bajusza sincsen még, de majd lesz, mondhatom, – Ha lekvárral keni pofáját vastagon. – Ez már nem is tudom, kinek maradványa? – Bajos felismerni, holló-e, vagy kánya? – Csak annyit látok, hogy kétöles a szája; – Bánom, hogy kék zubbonyt nem huzattam raja. – Tessék megnézni ezt, milyen pofát vágott, – Pedig ő ette meg konyhában a mákot. – Szépen vagyunk, öcsém, oda a becsület! – Nézd, ez a sok leány szemedbe kinevet. – Hat te részeg disznó! Így rukkolsz ki nékem? – Pedig tebenned volt minden reménységem. – Mikor mosdottál meg? Talán, a mint nyáron? – Állj egy kissé hátrább, hogy senki se lásson! – Uraim; tehát most ismerik seregem, – Melylyel a törököt, francziát megverem. – Ha e sereg felkél, régen meg van írva, Nem vígad a magyar soha többé sírva! – Most, bajtársak, ki-ki nyujtsa fel a kezét, – Mondjatok utánam a sereg esküjét, – Hogy szívvel-lélekkel hű katonák lesztek, – Nekem, vezérteknek engedelmeskedtek. – Most már minden legény essen a térdére, – Tartsa fel ujjait, eskü tételére, – Hogy kapitányának lesz segítségére. – Mondjon áment násznagy uram a végére. – Most már, 133bajtársaim, kik körültem vagytok, – Az eskü formáját alig várhatjátok. – Mégegyszer ismétlem, kik köröttem vagytok, – Az eskü formáját eképpen mondjátok: – Mi ezennel ünnepélyesen fogadjuk, hogy önként, minden kényszerítés nélkül a seregnek katonái leszünk, éhen, szomjan, étkekkel és italokkal szolgálunk a vendégeknek, fővezérünk parancsait követjük, neki engedelmeskedünk és ennek bizonyságáért a násznagy úrnak átadunk egy-egy korona kaucziót. Ámen! – Derék bajtársaim, kik esküt tettetek, – Az én katonáim, vitézim lettetek, – Mulassatok egyet, de úgy vigyázzatok. – Ha szavam halljátok, mind sorakozzatok.”
A czigánymuzsikusokat pedig a következő elmés mondókával bíztatja a násznagy:
„Muzsikusainknak a gyomra már korog, – Nincs kedvük, kezükben a vonó nyikorog. – Jó szemem van nagyon, látom ma nem ettek, – A nagy koplalásban meg is feketedtek. – Ezentúl én fogok felügyelni rájuk, – Nehogy szégyenükre benőjjön a szájuk. – Majd hordok én nekik bőven ételt-italt; – Most rendeltem Bécsből három vagon paczalt. – Megfőzettem nekik kilencz üres zsákot, – Mindenik kap sülve egy lovas kozákot; – És hogy valamennyi elfeledje gondját, – Főzettem számukra három szekér gombát. – Fűrészporból öntik részükre a málét – És kőszénből főzik a feketekávét, – Akószámra gyártják, timsóval a csáját; – Tudom a vén bőgős megnyalja a száját. – Raktáron tartom a hashajtó vizeket, – Pálinkában főzik kazánban a jeget, – Eczetes hordóim csapra vannak ütve, – Harmadnapja be van a kakastej hűtve. – Tehát ne féljetek, nem haltok meg éhen. – Meghíztok, mint a lúd, házunknál a télen, – Csakhogy ne féljetek, nem fogtok bolondot, – Ledolgoztatom ám veletek a kosztot! – Most, mikor jóllaktok, addig muzsikáltok, – Míg a szemetekkel az ajtóig láttok. – Azután a házat körültapasztjátok, – A háznak tetejét végig sasoljátok. – Kiflaszterozzátok az udvart egészen, – Ki kell tisztítani a kutat is szépen; – Majd a kertben is lesz egy pár napi dolog. – Legyetek hát vígan ne szomorkodjatok!”
