A szerb püspökség
A szerb püspökség
A verseczi gör.-kel. szerb püspökség keletkezése a XVI. századba nyúlik vissza, a midőn Délmagyarországon a gör.-kel. szerb egyház szervezkedett. Első írott említése 1594-ből való, a mely évből tudjuk, hogy az akkori keresztény felkelés leveretése után a temesvári basa a verseczi püspököt megnyúzatta. 1619-ben Simont, 1622-ben Antalt, 1602-ben Theodoziust említik a verseczi püspöki czímmel; 1688-ban pedig csupán csak a verseczi püspökséget nevezik meg. Ez a püspökség nem volt törvénynyel megerősítve, szabatosan meghatárolt egyházmegyei területtel sem bírt és eredetileg is szerb volt.
A püspökségnek végleges, törvényes szervezése a XVII. század végére esik, midőn 1690 végén Csarnojevics III. Arzén ipeki patriárka az ő népével Ó-Szerbiából Délmagyarországba vándorolt. Csarnojevics a jövevények és a már évszázadok óta itt élt szerbek lelki ügyeit rendezte, mi czélból e. k. 1694-ben Stibicza Spiridiont verseczi püspökké tette, a kit Lipót király 1695 márcz. 4-én megerősített. Stibicza Verseczen, illetőleg a mellette levő meszicsi zárdában székelt a XVIII. század elejéig. Ezen nem változtatott sem az 1699. évi karlóczai béke, sem pedig az, hogy 1700-ban az erdélyi románság uniált és a krassószörényi románság, mely a török uralom alatt óhitűnek maradt, a szerb hierarchia alá került. A XVIII. század 3. tizedében találjuk a püspököt Karánsebesen, mert 1721-ben még verseczinek, 1724-ben azonban már karánsebesinek neveztetik. 1716 után szervezték az egyházmegye területét. Ekkor a következő esperességekre volt felosztva: Versecz, Lugos, Karánsebes, Mehádia, Palánka (később Fehértemplom) a Temesi Bánságban és Krivina, Kraina és Klyucs, Szerbia éjszakkeleti részében.
Midőn az 1737–39. évi szerencsétlen háborúban Szerbia ismét török kézre került, a verseczi püspökség a 3 utóbbit elvesztette. Ekkor pusztultak el a Duna völgyében Ogradénánál a Lubostine zárda és az ó-moldovai zárda.
1751-ben, tehát közvetetlenül a székhelynek 1749-ben Verseczre történt visszahelyezése után, a püspökséghez 235 helység tartozott. Ebből esett a verseczi esperességre 56, a palánkaira 43, a karánsebesire 62, a mehádiaira 41 és a lugosira 33. Zárda 6 volt, és pedig Mészicsen, Kis-Szredistyén, Kis-Semlakon, Kussicson, Zlaticzán és Báziáson, melyek valamennyien a XV. és XVI. század alapításai. Akkor az egyházmegye Georgievich Jánosban kitünő főnökével bírt, ki annak felvirágoztatását őszintén szívén viselte.
1775-ben állították fel a konzisztóriumot, melynek pecsétjét Mária Terézia királynő maga küldötte át 1777-ben.
Az 1774. évi püspöki tanácskozások határozatai alapján gyarapodott az esperességek száma a varadiaival és megszüntek 1777-ben a kisszredistyei, kiszemlaki és kussicsi zárdák. Ekkor volt az egyházmegyében 239 plebánia és 29 fiókegyház.
A verseczi püspök jövedelme tekintélyes lévén, 1786 óta az köteles volt a pakráczi, károlyvárosi és budai püspököknek összesen 1.528 frt évi segélyt adni. Az 1788. évi török betörés nagy károkat okozott az egyházmegyében. Míg 1786-ban 256.857 hivőt írtak össze, addig 1793-ban csak 248.333-at találtak. 448Szerencsére akkor a megyének Sakabenti Jovánovics Józsefben igen tetterős főnöke volt, ki eredménynyel fáradozott a háború okozta sebek gyógyításán.
1820 decz. 17-én engedélyezte I. Ferencz Verseczen egy papnövelde felállítását.
1846-ban 301 anyaegyház, 27 fiókegyház, 498 lelkész és 299.800 hivő volt.
Az elégületlen románok az unióra áttérvén, 1836-ban Lugoson az első gör.-kath. paróchia keletkezett, a mit 1847-ben a resiczavidéki románok áttérése követett. A szabadságharcz lényeges befolyású volt a verseczi püspökségre. Akkor állott szemközt egymással a püspök, ki a magyar kormány rendeleteit végrehajtotta, az ő szerb hiveivel, és viszont mind a kettő a románokkal. Ez utóbbiak az 1848 június 27-én Lugoson tartott népgyülésen kimondták az elszakadást a karlóczai érsekségtől és Verseczre Vuja Ignácz, oraviczai esperest, püspökhelyettesként határozták elküldeni, a mit a magyar kormány később megerősített. A magyaroknak Verseczről 1849 elején történt elvonulása után, jan. 23-án, Rajasich patriárka, Popovits István püspököt méltóságától megfosztotta és zárdába küldte. Júliusban Vuja Verseczre jött, de a császári csapatok elől megint eltávozott.
1854-ben volt a megyében 253 lelkészállomás, 387 plebánia és 295.442 hivő.
1856-ban a lugosi gör.-kath. püspökségnek életbeléptetése új tápot adott a román mozgalomnak. Még ugyanaz évben sok lugos- és verseczvidéki román falu lakossága, Bercan János, bogsáni plebános vezetése alatt áttért az unióra. 1860-ban már megengedte a király, hogy az egyházmegye románjai is a karlóczai kongresszuson képviseljék magukat. Ezek ott 1862- és 64-ben már követelték a különválást a szerbektől és a külön román nemzeti egyházat. Követelték a verseczi egyházmegye keleti, románlakta részét, a melyből egy karánsebesi román püspökséget óhajtottak alakítani és végre 4 zárdát, köztük Meszicset is.
1864 decz. 24-én alapították a karánsebesi gör.-kel. román egyházmegyét a verseczi és temesvári régi püspökségek területén. A verseczi püspökség területén szervezték a karánsebesi, lugosi, mehádiai, verseczi, oraviczai, fehértemplomi és pancsovai esperességet. 1865 ápril. 1-én volt a román hitközségek átadása és július 6-án történt az új karánsebesi püspök kinevezése.
A júl. 8-iki kir. elhatározás szabályozta a megcsonkított verseczi püspökség területét, a mit júl. 15-én végrehajtottak. A régi esperességek közül csak Versecz és Fehértemplom (Palánka) maradt meg. Ezért most a temesvári egyházmegyéből Pancsova vidékével növelték az egyházmegyét, mely most csak a Berzavától délre terült el és azóta a verseczi, fehértemplomi és pancsovai esperességekre oszlik, a melyekben 1868-ban 106 plebánia és 143.397 hívőt mutattak ki. Ugyanez esztendőben feloszlatták a verseczi theológiai intézetet is.
A verseczi egyházmegye plebániáiban még sok román maradván, ezek 1897 óta egymásután külön hitközségekké tömörülnek, 1907 óta pedig a románok a zárdák iránti követeléseiket per útján megújították.
A verseczi gör.-kel. szerb egy házmegyében volt az 1909. egyházmegyei összeírás szerint összesen 76 lelkészállomási hely és 138.549 hívő, a miből a verseczi esperességre 27 lelkészállomási hely és 38.921 hivő, a fehértemplomira 26 hely és 37.259 hívő és a pancsovaira 23 hely és 62.369 hivő esik.
Zárda 3 van az egyházmegyében: Vojlovicza, Meszics és Zlaticza Báziás fiókkal.
Verseczi püspökök: 1594: említtetik a verseczi püspök, 1619: Simon, 1622 Antal, 1662: Theodozius, 1688: említtetik a verseczi püspökség, 1694: Stibicza Spiridion, 1722: Sztanojevics Mózes. 1726: Dimitrijevics Miklós, 1728: Petrovics Miksa, 1739: Dámjánovics Jeftim, 1741: Antonovics Izsájás (1748: pátriárka), 1749: Georgievich János (1769: pátriárka), 1774: Popovics Vincze, 1786: Sakabenti Jovánovics József, 1806: Vidáki Jovánovics Péter, 1819: Radivojevics Szineszius, helyettes 1829: Manujlovics Miksa, 1834: Rajacsich József (1842: pátriárka), 1843: Popovics István, 1849: Maschierevics Samu, helyettes, 1859: Kengyelatz Emílián, 1887: Dimitrijevics Nektár, 1896: Zmejánovics Gábor.
Zmejánovics szül. 1847 aug. 25-én Dobánoviczán Szerém vármegyében. Kőrösön gazdasági tanulmányokat végezvén, 1882. nov. 18-án Kruzsedolban a szerzetesrendbe lépett. Azután Boszniában katonai papi szolgálatokat tett és az arany érdemkeresztet kapta. 1891-ben protoszincell és 1894-ben kruzsedoli archimandrita lett, 1896 máj. 6-án választatott verseczi püspökké, jún. 14-én nyerte el a királyi megerősítést, júl. 14-én felszenteltetett és aug. 4-én elfoglalta székét. 1910-ben kapta a szász kir. Albert-rend középkeresztjét a csillaggal.
