Kereskedelem Kereskedelmi társaságok Idegen kereskedők megrendszabályozása
Kereskedelem
Kereskedelmi társaságok
Idegen kereskedők megrendszabályozása
Kereskedelmi társaságok
Idegen kereskedők megrendszabályozása
A volt Temesi Bánság közgazdasági ügyének rendezése körében gróf Mercy kormányzó az ipar mellett a kereskedelemről sem feledkezett meg. Délmagyarország természeti kincseinek felismerésével, a kiaknázásnak lehetőségét mindenekelőtt azzal kívánta megadni, hogy a szárazföldi utakat rendbe hozta és megteremtette a Bega-csatornát. A Temesi Bánság kereskedelmi tevékenységének középpontja Temesvár lett, melynek érdekében a kormányzó, úgy látszik, külön kedvezményeket is adott. A Baróti-féle adattár több helye arra a feltevésre jogosít, hogy a vidék nyersterményeinek vásárlására első sorban a temesvári kereskedők nyertek jogot. A kereskedelem szervezésénél általában társaságok alakítására törekedtek. Ezeknek a kereskedelmi társaságoknak igen messzemenő kedvezményeket adtak. 1720-ban már működik a keleti társaság, mely minden valószínűség szerint Törökországgal és a Levantéval volt összeköttetésben. Ebben az esztendőben ugyanis engedélyt nyert árúknak Törökországba való exportálására, míg 1729-ben megtiltották, hogy 1000 darab kaszát vigyen ki oda. A temesvári kereskedelmi társaság 1724-ben nyert először engedélyt arra, hogy a kikötőkbe és onnan tovább, a tengerre vigyen ki árúkat. A „Handlungssocietät” viaszt, mézet, dohányt, gabonaneműeket, bort, pálinkát és rezet vitt ki. Különben egyike volt a privilegizált társaságoknak, melynek érdekében az adminisztráczió ismételten elrendelte, hogy viaszt és mézet csupán neki szabad eladni. Tudunk továbbá egy marhakereskedelmi és egy bőrkereskedelmi társaságról. Az előbbi 1729-ben, az utóbbi 1742-ben már működött. (Baróti-féle adattár 6., 13., 152., 154. pótfüzet 67. és 77. oldal.) 1741-ben az adminisztráczió szerződést köt a rácz kereskedelmi társasággal, melynek évi 1650 forintért kizárólagos jogot ad arra, hogy a Bánátban kicsinyben kereskedjék. 2781733-ban nyomát leljük a görög kereskedelmi társaságnak, melynek élén a helytartóságtól megerősített választott bíró állott. A görög kereskedőket különben, a gyakori visszaélések miatt, folyton megrendszabályozták. Ezeknek a visszaéléseknek kívánt az adminisztráczió véget vetni, a mikor őket a házalókereskedéstől eltiltotta és boltjaikat bezáratta. Ezt a tilalmat a kereskedő társaság kérelmére a bécsi haditanács, politikai okokból, hogy a fényes portával „kellemetlen viszályba” ne keveredjék, a nagyban való kereskedésre nézve feloldotta ugyan, a kicsinyben való kereskedést azonban csupán a vásárokra és török-eredetű árúkra korlátozta. (Baróti-féle adattár 58., 59., 64, pótfüzet 75. oldal.) Sok török kereskedő is lakott Temesvárott. Ezekkel szemben a helytartóság szintén rendszabályokat léptetett életbe, a melyeknek értelmében Temesvárott csupán a Gyárvárosban épített „hánból” árúsíthattak nagyban. Ezekre az intézkedésekre azért volt szükség, mert – mint Szentkláray Jenő dr. írja „Száz év Délmagyarország újabb történetéből” czímű művében – „a bánsági kereskedést nemcsak a súlyos vámrendszer, a többrendbeli egyenes tilalmak és a termesztmények kivitelének megnehezítése nyomták, hanem még az örmény, görög, zsidó és török kereskedők is, kik társaságokba állván, a török tartományokból évenként sok ezer marhát hajtottak itt keresztül, s ezáltal az itteni kereskedést lehetetlenné tették. Ausztriából visszajövet, bécsi és más európai árúkkal is kereskedést űztek a falvakban és Temesvárott, noha a szerződések nekik török árúkkal engedték meg itt a kereskedést. S miután az itteni nyersterményekre szükségük nem volt, gyári árúkat pedig még nem adhatott nekik a tartomány, az itt fölszedett temérdek pénzösszegeket mind kivitték Törökországba”.
A már kiadott rendszabályokat Mária Terézia királynő még szigorította. 1776-ban kimondotta ugyanis, hogy a görög és ottomán alattvaló csak abban az esetben kereskedhetik a Bánságban, ha bejövetelétől számított hat hónap alatt osztrák alattvalóvá lesz, hűségesküt tesz és feleségével és gyermekeivel ide költözködik. Ha görögöt és törököt rajtakaptak, hogy ennek ellenére kereskedéssel foglalkozott, árúit és ingatlanait elkobozták. A zsidókra nézve az ugyanabban az esztendőben megjelent „zsidó rendtartás” intézkedett, mely kereskedelmi tevékenységük körét igen szűkre szabta. Temesvárott összesen nyolcz kereskedő és hat zsibárús kapott engedélyt, a kik azonban élelmiszereket nem adhattak el. A vidéken való házalás tilos volt, ellenben az országos és heti vásárok látogatását megengedték.
Országos vásárok tartására ugyanis Temesvár 1718-ban nyert engedélyt a helytartóságtól, mely valószínűleg ugyanakkor engedte meg két hetivásár tartását is.
