Könyvtárak

Teljes szövegű keresés

Könyvtárak
Temesvár város számos tudományos és népnevelési intézményeinek eredményes működését nagyban fokozza és még sikeresebbé teszi a tudományos és népkönyvtárak működése, mely az iskolánkívüli oktatásnak kétségkívül ma a leghatalmasabb faktora. A tudományos városi közkönyvtáron kívül hat többé-kevésbé fejlett népkönyvtár teljesíti Temesvárott népnevelési és magyarosító hivatását.
A városi nyilvános könyvtár a kultúra terjesztésének szolgálatában immár nyolczadik éve folytatja komoly munkáját. A könyvtár ma már a tudományok különböző szakmáiba vágó művekkel is fel lévén szerelve, bármily tudományos kérdés iránt érdeklődők igényeit teljesen ki tudja elégíteni és nemcsak hogy bárki bármilyen tudományszakba vágó alapvető vagy délmagyarországi vonatkozású művet megtalál benne, hanem a mennyiben az a könyvtárban még nem volna meg, a komoly tanulmányok kielégítése czéljából bármily keresett munkát megrendel, esetleg a fővárosi vagy külföldi könytárakból kölcsön meghozatja.
Az úgyszólván hetenként bemutatásra kerülő minden új magyar könyv javarészét a könytár részben az évenként megismétlődő államsegélyből, legnagyobb részt azonban a városi házipénztár terhére nyomban meg is hozatja.
A gyarapodás az ajándékozott könyvekben is elég gazdag volt és legutóbb is Laky Mátyás dr., főreálisk. igazgató nyugdíjaztatása alkalmával 567 kötetből álló kíválóan becses könyvtárát ajándékozta a városi könyvtárnak.
A könyvtár gyarapodásának harmadik értékes forrása volt legutóbb a Délmagyarorsz. Természettudományi Társulat folytatólagos letétje és végül a városi tanácshoz beérkezett és a könyvtárban elhelyezett különféle hivatalos kiadványok is, úgy hogy csak a lefolyt évi gyarapodás 1355 tételben 3584 kötetre és füzetre rúgott.
Az egész gyűjtemény e gyarapodással, a duplumokat nem számítva, 42.953 kötetre szaporodott, mely műveknek értéke összesen 128.107 korona.
De egyébként szóljon az alábbi statisztika, mely egyuttal a könyvtár látogatásáról, a használt művek számáról és azok szak szerinti megoszlásáról is szól.
A gyarapodás és a használt művek száma szak szerint:
257Szakcsoport
Gyarapodás
Használt könyvek
Összesen
művek száma
kötet, füzet
Kikölcsö-
nözött száma
A könyvtárban használt művek
I.
Könyvtártan
34
59
10
27
37
II.
Encyklopaedia
42
387
141
391
532
III.
Hittudomány
50
63
79
49
123
IV.
Bölcsészet
32
39
84
112
196
V.
Közművelődés
69
145
193
205
398
VI.
Nyelvtudomány
89
144
367
1235
1602
VII.
Szépirodalom
164
289
3104
2362
5466
VIII.
Művészetek
56
179
206
226
432
IX.
Történelem
194
444
608
556
1164
X.
Jogtudomány
57
177
171
142
313
XI.
Közigazgatás
36
78
104
61
165
XII.
Ipar, kereskedelem
86
178
231
77
308
XIII.
Statisztika
17
107
21
49
70
XIV.
Természettudomány
93
228
155
199
354
XV.
Földrajz
100
282
238
649
887
XVI.
Műszaki művek
24
63
41
173
214
XVII.
Orvosi művek
165
334
149
95
244
XVIII.
Vegyesek
14
54
78
170
248
XIX.
Hírlapok
2
136
26
111
137
XX.
Térképek
7
18
21
26
47
Összesen
1331
3342
6027
6920
12.947
 
Az olvasótermet látogatók foglalkozási ág szerinti kimutatása 1911. évben.
Foglalkozás
Január
Február
Márczius
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
Deczember
Összesen
Főiskolai tanuló
18
6
1
4
5
19
6
9
1
11
80
Középiskolai tanuló
714
775
632
339
107
72
125
384
635
582
4366
Felső keresk. tanuló
101
76
98
38
23
18
25
50
102
149
680
Közép szakisk. tanuló
24
8
10
1
14
9
10
16
92
Tanár, tanárj., tanító
39
10
36
28
22
13
20
11
21
18
218
Magánzó
21
12
10
8
3
11
12
8
7
92
Hivatalnok
36
25
12
10
11
7
15
20
30
72
238
Hírlapíró, író
11
6
3
1
4
1
3
29
Ügyvéd
1
2
3
4
2
3
3
2
3
5
28
Orvos
6
1
4
2
1
1
2
1
1
4
23
Mérnök
2
1
2
2
4
2
1
1
5
20
Lelkész
8
4
2
3
4
1
5
6
2
35
Katonatiszt
3
2
1
1
2
1
10
Kereskedő
10
7
3
4
2
3
8
7
3
47
Művész
3
2
1
1
2
1
1
4
15
Vegyész
1
1
1
2
1
2
8
Műiparos
4
4
2
3
1
1
1
3
4
8
31
Összesen
1002
936
824
437
198
139
234
522
831
889
6012
 
Hatezer művet vettek ki tehát az elmult év folyamán a városi nyilvános könyvtárból és közel hétezret olvastak a könyvtár olvasótermében.
Az olvasóterem minden hétköznap délután 3–7-ig nyitva van, sőt legutóbb a délelőtti órákban is nyitva volt az olvasó közönség részére.
A könyvtár 1912. évi költségelőirányzatát a városi közgyűlés 8900 koronában állapította meg.
A városi nyilvános könyvtárt 1904-ben Temesvár város közönsége a saját erejéből alapította. Az állam 1906-ban 25.000 korona rendkívüli segélyt folyósított gyarapítására s azonkívül rendes évi 1000 koronás segélyben is részesíti. A könyvtár igazgatója Bellai József, városi közművelődésügyi tanácsos.
258A városi nyilvános közkönyvtáron kívül hat kisebb népkönyvtár szolgálja a magyarosítás és ismeretterjesztés ügyét városunkban, ú. m.:
A gyárvárosi népkönyvtár hetenként kétszer, szerdán és vasárnapon délutánonkéntvan nyitva. Az utolsó évben a könyvtárból 8165 darab könyvet vettek ki használatra. Könyvállománya az 1911. évi államsegélylyel és a városi tanács hozzájárulásával 238 kötettel szaporodott és így összesen 2402 kötetet tesz, a könyvtár kezelője Mező Dániel városi tanító.
A népkönyvtár 400 korona államsegélyben részesült. Fenntartási költségeire a folyó évre még további 1990 korona van előirányozva. Alapította 1902-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa.
Az erzsébetvárosi népkönyvtár vasárnap délután 2–4-ig és szerdán 4–6-ig van nyitva. Azonban ezt a két-két órai időt a téli hónapok alatt egy-egy órával megtoldják. A nyolcz hónap alatt (június–szeptember hónapokban a könyvtár zárva van) 58 ízben adtak ki könyveket s miután a kiadott kötetek száma 6310-ről 6703-ra emelkedett, az egy-egy napon kiadásra került könyvek átlaga 105-ről 115-re emelkedett.
A könyvtár 1911-ben 286 kötettel gyarapodott s így jelenleg 2433 kötetet tartalmaz 7565 kor. értékben. Ezt a könyvtárt is a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Tanácsa alapította 1902. évben.
A könyvtár műveinek szaporítását a nyert 400 kor. államsegély tette lehetővé, míg dologi kiadásait a városi tanács 940 koronányi hozzájárulásával fedezte. A könyvtár kezelője Lindner Nándor közs. tanító.
A józsefvárosi népkönyvtár mindennap d. u. 3–7 óráig van nyitva. Közel 9000 kötetnyi könyvanyagát, 246 egyleti tag havi 60 fillérnyi tagsági díj ellenében, a munkásnép pedig teljesen ingyen használja. A használt könyvek száma 27.860. A temesvár-józsefvárosi polgári olvasóegylet által fenntartott könyvtár 1000 kor. állami és 500 kor. városi segélyben részesül.
A Népiroda-egyesülettől fenntartott belvárosi népkönyvtár második évi fennállása óta közel 400 kötetből álló könyvanyagra tett szert, s e csekély könyvanyag mellett is, igen sűrű használatnak örvend. A könyvtár a lefolyt évben 400 korona állami támogatásban részesült.
A ferenczvárosi, eredetileg a m. kir. földmívelésügyi minisztertől adományozott népkönyvtár fejlesztését a lefolyt évben a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Tanácsa vette a kezébe, mely e czélra 400 koronát utalványozott ki.
A Ferenczváros-Rónácz telepi népkönyvtar az ottani Magyar Társas-kör kezelése alatt áll s azt a telepnek legnagyobbrészt vasúti alkalmazottakból álló lakossága használja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem