Magyar színtársulatok Temesváron

Teljes szövegű keresés

Magyar színtársulatok Temesváron
A magyar színészet csak lassan tudott Temesvárott gyökeret verni. Magyar színtársulat 1828-ban jött először városunkba és hogy előadásaikat a német közönség élvezhesse; énekes darabokat és operákat adtak. A temesvári első magyar színi előadás 1828 szept. 25-én volt. Béla futását adták elő. A magyar társulat ezúttal csak néhány előadást tartott. E magyar színtársulat az akkor hírneves kassai színtársulat volt, mely 1832-ben is ellátogatott városunkba.
E legkiválóbb magyar színtársulat most is kénytelen volt az internaczionális nyelvhez fordulni, a melyet mindenki megért: az operához. Nyolcz előadást rendeztek. Az anyagi siker példátlan volt és kb. 1800 forintot jövedelmezett, de még fényesebb volt az erkölcsi siker. Kántorné annyira elragadta a közönséget, hogy a karzatról több ízben nyomtatott üdvözlőverseket szórtak alá. A magyar színészet történetében azért is emlékezetes marad ez a kirándulás, mert az első, szakavatott magyar kritika a temesvári Pechata tollából ezekről az előadásokról maradt fenn. Pechata tollából keletkeztek azok az üdvözlőversek is, a melyeket Déryné kapott. A temesvári viszonyokra igen jellemző amaz egy-két adat, a melyet Déryné naplója őrzött meg. Azt írja ugyanis, hogy Temesvár egy valódi nobel kis város ... a társaságot itt nem hívták meg vendégségekre (t. i. úgy, mint más városokban), de felkereste őket a főszolgabiró, ki igyekezett rábeszélni Dérynét, hogy lépjen át a temesvári német színészethez és bizonyosan nagy fizetést fog kapni.
A temesvári közönség alig tudta a színházat néhány hónapig nélkülözni. Ha a főidénynek virágvasárnapján vége volt, már május elejétől egy másik német társulat játszott szeptember közepéig, a gyár-külvárosi Arenában.
A temesvári német színészet fejlettségét mutatja az is, hogy már 1828-tól kezdve egy németnyelvű színügyi szaklap (Thalia) jelent itt meg nehány éven át.
A magyar színészetnek még sokáig nehéz helyzete volt városunkban. Kezdetben csak vendégként, nehány előadásra szorítkozhatott csak a városi színházban. Így 1848-ban, éppen a márcziusi napokban, Feleki Miklós társulata Prielle Kornéliával játszott három délután. 1852-ben május végén Szabó Ferencz jeles társulata hat hétre vonult be a színházba. Nevezetes, hogy egyik előadáson, 1852 június 15-én ő felsége is megjelent, ki a harczosemlék alapkövének letétele alkalmából jött akkor Temesvárra.
Nagy haladásnak lehetett venni már azt is, mikor az újonnan elkészült színházban elnyerte a február 1-től virágvasárnapig tartó kisebb téli idényt. Időközben, 1883-ban megalakult a Magyar Színügygyámolító-egyesület, melynek egyetlen czélja volt a magyar színügy felkarolása. Erős támasza volt a magyar színügynek az 1872-ben megindult temesvári első magyar napilap, a „Temesi Lapok” is.
Az 1885. évi október 1-je hatalmas lépéssel vitte előre a magyar színészet ügyét. Ekkor kezdődött a fő téli idény először a magyar színészettel, míg a német másodsorba jutott. A városi színház 1886 őszétől kezdve Pozsony város színházával hozatván kapcsolatba, a színházi évadot úgy osztották be, hogy októbertől januárig, négy hónapon át működjék Temesvárott magyar társulat, mely február elején Pozsonyba vonul, míg a német színház az önállóan szervezett operával Temesvárra jön, hol február és márczius hónapokon át tartó utószezonban vendégszerepel.
251A temesvári magyar színészetnek előbbrevitelét és előkelő színvonalra való emelését kivált azzal biztosították, hogy a temesvári magyar színtársulat részére nyári állomásul sikerült a budapest-krisztinavárosi színkört megszerezni. Mindezt a város közönségének s a helyi társadalomnak a magyar színügy iránt tanusított nagyarányú áldozatkészsége tette lehetővé. Tekintélyes városi szubvenczión kívül ugyanis maga a Temesvári Színügygyámolító Egyesület is a magyar színházi főidény első éveiben évi 7000 koronával segélyezte a magyar színtársulatot. A magyar színészet térhódítása ezenkívül nagyban Krecsányi Ignácz, színigazgató buzgó tevékenységének és kiváló szakavatottságának is köszönhető. Krecsányi kitünően szervezett társulatával első ízben 1888-ban lépett a temesvári színpadra, melyen azóta csupán három évi (Makó Lajos, színigazgatóval kitöltött) idő kivételével teljes sikerrel elégíti ki a város műigényét.
A temesvár-pozsonyi szövetség kedvező alapján álló német színészet 1885-től 1899-ig Kment Miksa és Raul Manó, pozsonyi színigazgatók vezetése mellett a két hónapi utószezonokban még különösen magas színvonalon álló operaelőadásaival sikeres működést fejtett ki, de a városi közgyűlés már az 1898 november hó 20-án a Színügygyámolító- és a Magyar Nyelvterjesztő-egyesületek képviselőinek, valamint a vármegye vezetőségének a város részéről egybehívott értekezlete által előterjesztett javaslat alapján egyhangúlag elhatározta, hogy a városi színházat – a német színészét kizárásával – egész idényre csakis magyar nyelvű előadásokra adja ki. A város közönségének eme közgyűlési határozatával 1899 október 1-ével a magyar színészetet állandósították.
Temesvár magyar színészete a város közönsége részéről reáfordított nagy anyagi áldozatok, az élén álló igazgatók szakavatott rátermettsége, a budai színkörrel való kedvező összeköttetése s mindenekfelett Temesvár lakosságának a magyar színészet iránti kitartó lelkesedése mellett oly magas színvonalra emelkedett, hogy a temesvári színház a vidéki városok egyik legjobb színházává lett.
* * *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem