Elemi csapások
Elemi csapások
Így érte a várlakot 1443-ban egy irtóztató elemi csapás, mely a törökök betörésének félelmével párosulva, nemcsak hazánkat tölté be siralommal, de az egész európai kontinenst is megremegteté. Szt.-Bonifácz napján, azaz június 5-én, rettentő földindulás rengette meg Magyarország egész területét. Ilyen földindulás még nem volt Magyarországon sem azelőtt, sem azután. Katona följegyezte róla, hogy ledönté a várakat, házakat és összezúzta a hegységeket.* Dlugoss lengyel történetíró is megemlékezik a borzasztó eseményről. „Június 5-én – úgymond – általános és olyan erős földrengés volt, hogy a tornyok és épületek falai összeroskadtak és az összes házak, bármily tömörek és szilárdak voltak, a hatalmas lökésektől felfordultak. Legerősebb volt a földindulás Magyarországban, a hol akkor némely várak is összedőltek”. Akkor dőlt össze Váradon Szent-László híres székesegyháza 18is. A tőlünk nagyon távol eső korból nem maradt ugyan följegyzés a károkról, melyeket ez a földrengés Temesvárott okozott, de alighanem ez volt oka az Anjou-vár és a várpalota megroppanásának, a mit csak erre az időre lehet tennünk. Történetíróink közül említi az eseményt Callimachus, Aeneas Sylvius, Pray, Kaprinai és ezek után Griselini.
Histor. crit. VI. 239. l.
Nagyobb baj volt a török veszedelem. Már Zsigmond uralkodása elején tüntek fel vésztjósló fellegek Temesvár jövőjének láthatárán. Beköszöntött Temesvár megpróbáltatásának és véres küzdelmeinek a korszaka. Évszázados elszánt védekezés, szinte példátlan áldozatok után mégis csak halálos csapás zúdult e városra.
Nem jött az egyszerre, hanem lassú léptekkel, egymásután. 1338-ban őszszel oly sűrű tömegekben érkeztek a sáskák, hogy elhomályosították még a napot is. A mezőket, kerteket pusztára tarolták. Kiállhatatlan, fojtó bűzt terjesztettek maguk körül. Három évig rontották a vetéseket s mikor mindent fölemésztettek, maguk után hagyták az éhínséget, mely embert és állatot egyformán sujtott. 1344-ben még borzasztóbb nyomorúság borult a városra: föllépett az ázsiai fekete halál, a pestis, mely Temesvárnak amúgy is még gyér lakosságát valósággal megfelezte. Alig lélegzett föl kissé az elalélt vidék, kiütött 1365-ben a bolgár háború. Nagy Lajos hadi népe Orsován át Viddin felé vonulva, rémületbe ejtette a népet. Temesvár, Lippa, Lugos és Karánsebes tájai megrendültek az átvonuló csapatok csatazajától. A hadjárat győzelemmel végződött ugyan és Bolgárország régi jogon ismét a magyar korona uralma alá került, de I. Murad fenyegetései rossz sejtelmekkel töltötték el a lakosságot. A háborús idők fölszabadították az urakat jogtalan hatalmaskodások elkövetésére, az alattvalók pedig, látva a botrányos példákat, idegen jószág eltulajdonítására, rablásra és útonállásra vetemedtek. A vármegye tehetetlen volt megfékezni az önkénykedéseket. Nagy Lajosnak nem egyszer tekintélye egész súlyát kellett latba vetnie a hatalmaskodások megzabolázására.
