Katonai túlkapások

Teljes szövegű keresés

Katonai túlkapások
Noha a katonaság a beiktatáson szinte tüntető rokonszenvvel vett részt, mégis már az első hetekben éreztette a várossal, hogy távolról sem szándékozik lemondani régi uralmáról a város kiváltságos szabadságaival szemben. Az 1782. évi okt. 9-én tartott tanácsülésen megütközéssel tárgyalta ezt a szenátus. Ugyanis Temesvárra egy vándorszinész társaság érkezvén, engedélyt kért a városi tanácstól, hogy játszhassék. A tanács megengedte „ihre Künste hierorts aufzuführen”. Ennek ellenére a várparancsnokság megtiltotta a szinészeknek, hogy előadásokat tartsanak. „Es hat sich die traurige Erfahrung gezeiget – mondja” a tanácsülés jegyzőkönyve, – dass von Seiten des Festungs-Commando der empfindlichste Eingriff in die dieser Stadt allergnädigst verliehene Freiheiten und Rechten gemachet verde”.* A túlkapást följelentette ugyan a város a helytartótanácsnál, de elégtételt soha sem kapott.
Temesvár városi lvtr. Protoc. sess.
92Ez a vaskalapos szellem uralkodott Temesvárott II. József császár kormányzatának egész ideje alatt minden téren. A helytartótanács sűrű egymásután küldözgette le az ország törvényeibe ütköző rendeleteket, melyeknek nyomása alatt folytatta a város belső házi dolgainak intézését. A tanácsülések jegyzőkönyveinek tanúsága szerint II. József uralkodása alatt a magisztrátus munkásságát leginkább a gyakori halálesetekből eredő hagyatéki és pupilláris ügyek, a város rendezése, a pénz- és gazdasági, kereskedelmi, ipari és közbiztonsági dolgok vették igénybe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem