A gör.-kel. szerb püspökség
A gör.-kel. szerb püspökség
Az első gör.-kel. n. e. vallású szerb püspök Temesvár visszavétele után a már említett Vladiszávlyevics Joannicius, kit 1710 táján szenteltek föl és Szerbiából, az ipeki patriarcha tartományából került Temesvárra még a török uralom alatt. Állásában III. Károly erősíté meg 1722 ápr. 18-án. Utóda lett Nesztorovics Maxim 1727–1728. Ezt követte 1728–1744 Dimitrievics Miklós. Az 1718 júl. 10-én létrejött passzaroviczi béke következtében Szerbia is a Morava folyóig III. Károly jogara alá kerülvén, Petrovics Mózes belgrádi metropolita kiterjeszté érseki joghatóságát a Temesi-Bánság szerb püspökségeire is, noha ezek a karlóczai, illetőleg akkor még a krusedoli szerb metropolitaság alá tartoztak. Mindazonáltal Petrovics belgrádi metropolita 1721 ápr. 11-én engedélyt kapott III. Károly királytól, hogy székhelyét Temesvárra áttegye, kinevezvén őt a Temesi-Bánság metropolita-érsekévé. A temesvári adminisztráczió azon évi ápr. 22-én fényes ünnepélylyel iktatta be őt érseki székébe. Hivatalosan meghagyta a temesvári és verseczi szerb püspököknek, hogy néhány papjuk kíséretében, úgy szintén megparancsolta a kerületek tiszttartóinak, hogy a falusi kenézekkel „in persona” jelenjenek meg a Temesi-Bánság szerb metropolitájának beiktatásán. Ez időtől kezdve tehát, teljes öt esztendőn át, két gör.-kel. szerb egyházfőnek székhelye volt Temesvár. Mind a két főpap valószínűleg a szerb lakosság körében, a Nagy-Palánk külvárosban lakott, hol a gör.-keletiek székesegyháza állott. Az 1718-ik évi temesvári „Feuerordnung”-ból tudjuk, hogy a szerbeknek a Nagy-Palánkban „igen magas toronynyal ékeskedő” régi templomuk volt.
Abban az időben annyira elharapódzott Temesvárott, nevezetesen a Nagy-Palánkban a szerb nép között a bigamia, hogy az adminisztráczió kénytelen volt a legszigorúbb büntetések alkalmazásával korlátokat vetni a családi életet bomlasztó erkölcstelenség terjedése ellen. A „schismatikusok megrendszabályozására” az adminisztráczió 1721 ápr. 25-én külön tanácsülést tartott, melyre a jezsuita superiort és egy rendtagot is meghívták. Másnap consistorium volt a vladika házában, hol a két jezsuita atya együtt űlésezett a vladikával és a szerb pópákkal. Petrovics metropolita egy-egy arany adót vetett ki a szerb családokra a Bánság egész területén. E miatt sok baja lett nemcsak a hívekkel, hanem a pópákkal is, kik megtagadták a betolakodott metropolita taksáinak fizetését, minthogy efféle taksákat csak a karlóczai metropolitának és a saját püspöküknek tartoztak fizetni. Petrovics 1726-ban távozott Temesvárról Karlóczára, a hol metropolitává választották.*
Szentkláray: Mercy korm. a Tem. Bánságban, 85–91. ll.
