A püspükség sérelme
A püspükség sérelme
Mint fönnebb érintém, gróf Nádasdy László pálos szerzetest és győri kanonokot, Fogarasföld örökös főispánját, hit- és bölcsészettudort, 1710 július 15-én nevezte ki I. József király csanádi püspökké. Temesvár akkor még török uralom alatt állott és senki sem álmodta, hogy ha valamikor fölszabadul, a Marostól a Dunáig s a Tiszától egész Erdélyig terjedő tartományával, együtt elkobozzák Magyarországtól s osztrák tartománynyá teszik. Temesvár elfoglalásakor Nádasdy püspök s vele az egész nemzet még abban a meggyőződésben élt, hagy az ország délkeleti része teljes épségben visszakerült Szent-István koronájának birtokába. Egészen jóhiszeműleg írta tehát Nádasdy 1716-ban nov. 12-én gróf Wallis temesvári várparancsnoknak, hogy mint csanádi püspök és Temesvárnak is törvényes főpásztora, személyesen óhajt jelenlenni a várparancsnok beiktatási ünnepélyén, miért is kéri annak a háznak a kitatarozását, a melyben megszállni szándékozik. Minthogy azonban akadályozva volt a megjelenésben, 1716. decz. 20-án – még akkor sem sejtve ősi egyházmegyéjének szándékolt megcsonkítását – ismét levelet küldött Wallisnak és gratulált a karácsonyi ünnepekre.
Mikor azután megtudta, hogy egyházmegyéjét a Maros-balparti egész területnek elvételével megcsonkították és főpásztori joghatóságának, a temesvári jezsuitákra átruházásával, az ősi csanádi egyházmegyéből csak a Maros-jobbparti területet hagyták meg neki, fájdalmasan jajdult fel s tiltakozó fölterjesztésekkel élt mind Rómában a pápánál, mind magánál a királynál is, annál inkább, mert a püspökség birtokait szintén elvették tőle. Azonban távol állt a bécsi hatalmasságoktól, hogy a püspök törvényes igazait teljesítsék. Sőt ellenkezőleg, 1718 okt. 20-án kérdést intézett az udv. kamara gróf Mercyhez: „Milyen aequivalens kárpótlást lehetne adni készpénzben Nádasdy püspöknek jószágai tizedjövedelme fejében?” Rómából gróf Csáky Imre kalocsai biboros-érseket bízták meg Nádasdy panaszának s a csanádi püspökség állapotainak megvizsgálásával. A bibornok 1718 decz. 18-án érkezett Pozsonyból Temesvárra. Gróf Wallis várparancsnok s a tisztikar udvariasan fogadták s Mercy kormányzó a saját szállására kísérte. Másnap a jezsuiták templomában misét mondott, azután gróf Wallis kíséretében megtekintette a Hunyadi-kastélyt s azt a helyet, a hol 1716-ban az ostromló császári sereg a várba 74bevonult. Délután sétakocsizást tett s a Begán „az igen mesterséges módon épült malmot” szemlélte meg. A karácsonyi ünnepeket székhelyén szándékozván tölteni, decz. 20-án a postával elutazott.* Milyen jelentést küldött Csáky Rómába, nem tudjuk. Tény azonban, hogy 1719-ben, júl. 7-én a Savoyai Jenő herczeg elnöklésével tartott udvari tanács és aug. 22-én az udv. kanczellária kiterjeszté Nádasdy főpásztori joghatóságot a Maros–Tisza–Duna-közére is, de valósággal ez az intézkedés csak írott malaszt volt. A jezsuiták főnöke, mint vikárius, továbbra is megmaradt a püspöki joghatóság gyakorlásában a püspök távolléte idejére.
Wiener Diarium. Egykorú tudósítás.
Az adminisztráczió ki tudta mindig eszelni, hogy a magyar püspököt és főnemest távoltartsa Temesvártól és a Temesi-Bánságtól. Mikor Nádasdy első kánoni látogatásra készült Temesvárra menni, a jezsuiták superiorja határozottan tiltakozott a misszió jogkörének ilyetén megsértése ellen; az adminisztráczió pedig tudatta a püspökkel „a császár nevében”, hogy vendégként és magyar mágnásként szívesen látják, de az újszerzeményű Temesi-Bánság püspökének el nem ismerhetik és nem is fogadhatják. Javadalmi birtokait sem kapta vissza Nádasdy. Évekig húzták-halogatták Bécsben ennek a kérdésnek megoldását. Mindezek ellenére Nádasdy mindig reménykedett és igyekezett békés viszonyt fenntartani az adminisztráczióval, melynek kedvező informácziójától várta az udvari főhatóságok jó hajlandóságát. Szíve alázatosságában hallgatagon viselte az adminisztrácziónak azt a hatalmaskodását is, midőn 1722. évi júl. 13-án tudtára adták, hogy az adminisztráczió rosszalja, a miért Zomborba és Csanádra plebánosokat merészelt kinevezni és ő felsége jogait bitorolta. 1722 decz. 27-én arra kérte Nádasdy az olasz hadjáratból hazaérkezett Mercyt, hozassa rendbe a Szegedről Temesvárra vezető országútat és engedjen át neki temesvári tartózkodása idejére legalább „egy kis munkáslakást”. Ezt sem teljesítették. Sok küzdelem és megalázkodás után végre sikerült 1724-ben jan. 27-én III. Károly királytól újabb dekrétumot kieszközölnie, melyben maga az uralkodó elismerte őt a Temesi-Bánság törvényes főpásztorának. Mint elismert püspök, már az évi márcz. 4-én sietett Temesvárra s a következő napon a jezsuiták templomában installálta magát. Másfél század óta ez volt az első alkalom, hogy Csanád-egyházmegye főpásztora ismét megjelenhetett Temesvárott.
Szomorú emléke Temesvár történetében az akkori német önkényuralomnak, hogy még illendő fogadásban sem részesítette a magyar püspököt. Nem a városban, hanem a bástyákon kívül, szabad ég alatt, a temetőben kellett magára öltenie pontifikális ruháit s benn a városban is csak hűvös, hivatalos tisztelgésben részesítették. A jezsuiták naplója csak nehány rideg szóval jegyezte fel Nádasdynak ezt az első temesvári látogatását. Így folyt ez tovább is. Nádasdy számára sem lakást nem engedtek Temesvárott, sem ellátásáról nem gondoskodtak, holott a király 1723-ik évi aug. 7-én kelt rendeletével egyenesen parancsolta, hogy a csanádi püspök számára Temesvárott a várban tulajdon ház jelöltessék ki lakásul. Ezt a rendeletet az adminisztráczió soha végre nem hajtotta. Nádasdy 1730 febr. 14-én a pozsonyi országgyűlés végeztével, a pozsonyi francziskánusoknál levő lakásán súlyosan megbetegedvén,* küzdelmes életét anélkül fejezte be, hogy egyházmegyéje központi városában otthonra talált volna.
Sörös Pongrácz: Fogarasföldi Nádasdy László gróf. (Religio, 1912. évf. 15. sz.)
A csanádi székeskáptalan, melyet III. Károly király 1723-ban Nádasdy László szorgalmazására új életre támasztott és 1724-ben jan. 27-én hiteleshelyi joggal és pecséttel látott el, 1740 táján tette át székhelyét Szegedről Temesvárra.
Az áldottemlékű Nádasdy halála után, midőn idegenből hozott német papokkal töltötték be Szt.-Gellért székét, legott megváltozott a fonák egyházi állapot. Semmi sem feszélyezte többé a bécsi kormányt, hogy a csanádi püspökség révén is teljes mértékben érvényesítse politikáját, mely Délmagyarországnak Szt.-István koronájától örök időkre való elidegenítését tervezte. Ezentúl 1777-ig nem neveztek ki többé magyarszületésű honpolgárokat a csanádi főpásztori székre. Az idegen főpapokat kizárólag csak a Temesi-Bánság püspökeinek tekintették, kik a Csanádi egyházmegyéhez történeti jogon tartozó Maroson-túli részekben csupán mint Csanád vármegye főispánjai végezték funkczióikat.* Sorrend szerint így következtek egymásután: Falkenstein Albert báró 1730–1739. – Stanislavich Miklós 1739–1750. – Wagrami gróf Engl Ferencz Antal 1750–1777. Ezek már valamennyien Temesvárott 75székeltek. 1780-ig egyik kincstári épületből a másikba kellett költözniök, mikor is a bánsági vámhivatal épületét kapták állandó püspöklakul.
Schematismus cleri, Dioecesis Csanádiensis pro anno 1900.
