A jezsuiták megbízatása
A jezsuiták megbízatása
A Jézus-társaság egyes tagjai már száz és néhány esztendővel azelőtt is teljesítettek Temesvárott lelkipásztori teendőket. Midőn most királyi rendelettel visszatelepítették őket, ezt olybá vették, mintha régi jogos öröküket foglalták volna el a városban. Az első jezsuita-atya Pez Lőrincz személyében 1718-ik évi febr. hó 3-án érkezett Temesvárra egy rendtag kíséretében. Minthogy a részükre kijelölt régi Szt.-György-templomot a vár visszavétele óta élelmezési raktárnak használta a katonaság, a plebániai istentiszteletet ideiglenesen a bosnyák ferenczrendiek templomában (az immár lebontott piarista templom helyén állott ódon templomban) kellett végezniök. Csak 1718 ápr. 7-én vehette át Pez atya a Szt.-György-egyházat, mely ettől fogva hosszú ideig plebániai temploma volt Temesvár városának. A templom fölszentelése nagy ünnepélyességgel ment végbe. Megjelentek az összes tartományi és városi hatóságok, a katonaság és nagyszámú közönség. A jezsuiták Szt.-György helyett a Boldogságos Szüzet választották védőszentül és a templomot „ad Mariam Serenam” nevezték el, mert a vár megszállásának napjaiban szép, derült idővel kedveskedett az ég az ostromló hadaknak, mi az ostrom sikeres eredményére döntő befolyással volt. Még abban az esztendőben három harangot is kapott a templom: az egyiket a Boldogságos Szűz, a másikat Borgia Szt.-Ferencz, a harmadikat Niger Emánuel jezsuitarendi szentnek a tiszteletére.
A katonai kormányzat és a városi tanács támogatása nagyon megkönnyítette a jezsuiták feladatát, kik különben a saját benső hivatásuk érzetéből is ernyedetlen tevékenységet fejtettek ki mind az ige hirdetésében, mind az istentisztelet fényének helyreállításában. Nemcsak vasár- és ünnepnapokon, de a bőjti időszakban naponként predikáltak, délutánonként hitoktatást tartottak, erkölcsös keresztény életre és egyházi énekekre tanították híveiket. Sajnos, hogy többnyire német származásnak lévén, buzgó egyházi szolgálatukkal kapcsolatosan, Temesvár és Délmagyarország elnémetesítését is elősegítették.* Házi naplójuk* 1719. évi újév napján följegyzi, miszerint a kilenczórai nagymisén oly nagy volt a gyónók száma, hogy három pater alig győzte az egybesereglett híveket kihallgatni, mely körülmény a város kath. lakosságának szaporodásról is tanuskodik. Gróf Wallis tábornok és várparancsnok meghagyásából az összes helyőrség, kapitányaik vezetése alatt, évenként többször járult a gyónás és áldozás szentségéhez. A jezsuiták házról-házra járva, személyesen szedték össze és ellenőrizték a gyónóczédulákat. A katonaság köteles volt azokat föllebbvaló tisztjeinek bemutatni. Karácsonykor még az éjféli misén is gyóntak a hívek s éjfél után két órakor áldoztak. Vízkereszt ünnepén házszentelést végzett a pater superior (ivit thurificatum), először gróf Wallisnál, mint a vár parancsnokánál s csak azután Mercy „tábornok úr ő kegyelmességénél”, harmadsorban Rebentisch tanácsosnál, végezetül pedig Haan kamarai biztosnál. Beszentelték azután a jezsuita atyák az összes katonatisztek és császári hivatalnokok lakásait, sőt a várbeli egyetlen zsidó-ház is részesült a vízkereszti szentelésben. Mielőtt az említett harangok Bécsből leérkeztek, az istenitiszteletre dobbal hívták össze a híveket. Az első harangozást egy dobbal, a másodikat kettővel, a beharangozást három dobbal jelezték. 1719 szept. 12-én tűzték fel a jezsuiták templomának tornyára a keresztet, melyet „procuravit inclyta gens rasciana catholica”. Szt.-Mihály napja előestéjén pedig már az új harangokkal harangozták az „Ave Mariát”. A kereszt feltűzésekor nagy örvendezés volt Temesvár 68összes keresztény lakossága körében, hogy másfél század után újra ott tündöklött a város fölött, hol kevéssel előbb „stabat abominatio turcica”. 1719-ben május 14-én szólalt meg először a szintén Bécsből küldött orgona, melyet zenével kísértek.
A temesvári jezsuita misszióház főnökei mind németek és szlávok voltak. Neveik, melyek itt következnek, elárulják származásukat: Pez Lőrincz 1718–1719. – Pfeiffersperg Ferencz helyettes 1717–1719. – Gastayer Mihály helyettes 1719–1719. – Perger Antal 1719–1726. Stummer Ignácz 1726–1729. – Bartmann Dávid 1729–1729. – Kuschlan Zsigmond helyettes 1729–1729. – Folek Pál 1729–1732. – Pámer Gottfried 1732–1734. – Halbrucker Antal 1734–1738. – Perger Ferencz 1738–1738. – Grueber Ignácz 1738–1743. – Schalk Ferencz 1743–1745. – Ertl Tamás 1745–1748. – Vayr Ferencz 1748–1751. – Kallanek József 1751–1753. – A hitszónokok és hittanárok között előfordul néhány magyar név is: Sztropkay N., Beznák Pál, Erdélyi Zsigmond, Zakariás Miklós, Vajay Imre, Hunyadi N., Szendrey N., Szádeczky János, Gyurkovics János, Zichy László, Jónás András, Tornay József, Ámon Ferencz és Benyovszky János. – Élt a temesvári misszióházban 1718–1753. évig összesen 163 jezsuita atya. Ezek közül 35 év alatt csak 14 volt magyar, 149 pedig idegen származású. (Ephemerides Missionis Temesiensis Soc. Jesu.)
Külső czíme: Protocollum Historiae Domus RR. PP. Societatis Jesu. Belső czíme: Ephemerides Missionis Temesiensis Soc. Jesu 1719–1753. – (Csanádi püspöki levtr.) Ebből merítjük egykorú, hiteles adatainkat.
