A város népessége
A város népessége
Csakhamar szaporodott a lakosság belföldi települőkkel, iparosokkal, kereskedőkkel és kézmunkásokkal is, kik Esztergom, Komárom, Sopron, Szombathely, Eszék, Pozsony, Vág-Újhely, Lipótvár, Pest, Szeged s Magyarország más vidékeiről származtak, de többnyire szintén németek voltak. A polgárok könyvében, mely 1717-től 651739-ig terjed, 329 név fordul elő, köztük csak három magyar. Szerencsét és a hadi mozgalmakban biztonságot jöttek keresni Temesvárott. A rendezetlen viszonyok között s a passaroviczi béke megkötéseig mindez a népesedés természetesen csak az ideiglenesség jellegével bírt. A véletlen vagy a gondviselés vezette a kereset után járó embereket egyik helyről a másikra, mindenekfölött a tartomány megvédett központjába, a hol azután némelyek, ha kenyerüket és boldogulásukat megtalálták, maradandóan letelepedtek. Számosan voltak olyanok is, kik a múlt háborúk alatt Törökországba menekülvén, az ottomán sereg vereségei után régi lakóhelyükre visszakívánkoztak. 1717 szept. 19-én jelentést küldött Wachter kapitány az orsovai határszéli állomásról, mennyire igyekszik különféle csalogatásokkal (mit mannigfältigen Lockungen) ad patrios lares visszatéríteni azokat az alattvalókat, kik a múlt háborúk idején a monarchia tartományaiból a félhold oltalma alá menekültek. Közvetetlenül Temesvár és az aldunai erősségek fölszabadulása után gyakran ismétlődnek az ilyen kóbor csapatok látogatásai. Jönnek-mennek, elvegyülnek a bennlakók között legtöbbször észrevétlenül. Lehetetlen az ilyen primitív népesedés mozzanatait ellenőrizni, minthogy egykorú adatok nem nyújtanak róluk megfelelő tájékozást.
Arról azonban van már hiteles tudósításunk, hogy Temesvárnak első népessége, beleértve a nem német fajbelieket is, nem volt valami nagyon jámbor, szelíd és jó nevelésű népség. Különösen az élet- és vagyonbiztonság állhatott gyenge lábon. Egy 1718. évi följegyzés ugyanis arról tanuskodik, hogy abban az évben nem kevesebb, mint tizennégy akasztás fordult elő a városban.* Sok panasz volt a németek ellen is. Az adminisztráczió nem tűrhetvén kihágásaikat, 1720-ban rendeleti úton kényszeríté őket tisztességesebb életmódra (zu einem ariständigen Lebenswandel). Otthonukat elhanyagolták, még a szemetet sem tisztították el lakásaikból; házaikat nem tatarozták, kerteket ültetni nem akartak, noha a hozzávaló telket ingyen kínálta nekik az adminisztráczió. A városbírótól minduntalan megtagadták az engedelmességet, úgy hogy mindig külön kellett azt rájuk parancsolni. Adót fizetni egyáltalában nem akartak, noha a várbeli polgárság összes évi adója nem volt több 1200 frtnál és fejenként egy aranynál. A biróválasztásoknál oly garázda magaviseletet tanusítottak, hogy kénytelen volt az adminisztráczió rendreutasítani őket: „da es sehr missfällig zu vernehmen gewesen, dass sich gesammte Bürgerschaft bei der fürgewesten Wahl so ungebürlich betragen habe, welches Betragen ihnen schärfestens zu untersagen seie”.*
Preyer: id. m. 60. l.
Baróti: Adattár.
